A könyv és a kutya az ember két legjobb barátja/De kutyában olyan sötét van, hogy nem lehet olvasni

Ez egy ilyen olvasós hét volt. Meg ingyenkönyves. Az egyiket találtam, ez meg tisztelet példány volt. Az úgy volt, hogy kb. egy hónapja egyezkedni voltam a kiadónál a könyvemmel kapcsolatban és ott ez a könyv volt angolul. Belelapoztam és tettem egy finom utalást rá, hogy esetleg elolvasnám magyarul, ha kész lesz. Most, hogy kész lett, kaptam egy tisztelet példányt.

Ki az a Scott Kelby

Kezdjük a szerzővel. Scott Kelby az egyik legjobb marketinggel rendelkező, fotózással kapcsolatban tevékenykedő ember az ismert univerzumban. Ezt leszögezhetjük. Ha másból nem is látszik, hát abból biztosan, hogy a számitástechnikai könyvek közül az Ő könyvei mentek el a legtöbb példányban az utóbbi években. Mindennel foglalkozik ami képszerkesztéssel kapcsolatos, Photoshop és Lightroom könyvek, újságok, heti videocast és tanfolyamok.

Az egyik előző könyvét a Photoshop digitális fotósoknak címűt eléggé lehúzta a fototipp többek között azt írták, hogy idézem:

Merthogy Scott barátunk nem fotós. Ha egy pillantást vetünk az írói munkásságára (pl. itt.) rájöhetünk, hogy egy felhasználói kézikönyv író/szerkesztő iparos könyvével van dolgunk.

Nos bizonyos mértékig igazuk is van, mint mondtam az ember rettentő jól fel van építve, olyan igazi amerikai módon. És igazából ha nem is fotós, azért – mit ez a könyből kiderül – legalább látott már fotóst közelről. Amúgy mintha tudta volna, hogy ez a kritika érheti, a könyvben van egy erre vonatkozó rész is:

...de nemrégiben aláírtam egy egy éves szerződést a National Georaphickel és nagyon izgatott vagyok emiatt. A megállapodás szerint 12 számot kapok 15 dollárért ami 74%-kal kevesebb mintha az újságárusnál venném meg.

A könyv

Szóval aki olvasta a Photoshop digitális fotósoknakot, ismeri Scott humoros, vagy annak szánt bevezetőit, amivel a könyv szárazanyag tartalmát próbálja higítani. Én a magam részéről néha herótot kaptam tőlük, és féltem, hogy ez nem lesz másként a Digitális fotós könyv 2-ben sem.

Nos, másképp lett és talán pont azért, mert ez a könyv nem Photoshop tutorialokat tartalmaz, mint az előbb említett, hanem ez egy amolyan kb. 200 tipp és trükk nem túl kezdő digitális fotósoknak. Minden oldalra jut egy tipp vagy trükk és egy színes fénykép. Meg némi Scott féle bohóckodás, ami ebben a könyvben nem is annyira fárasztó.

Sok témával foglalkozik a könyv és jó néhány helyen hivatkozik is a forrásokra, mint például a vakus részben a strobistra, ami talán a legjobb hely, ha a világítás technikájával akarunk megismerkedni. De a témák a város- és makrófotózástól a kedvenc témámig az esküvői fotózásig terjednek.

Sokan úgy gondolják, hogy hamár ennyi pénzt áldoztak a hobbijukra, jó lenne ha valami visszacsorogna a felszerelés árából a családi kasszába és mi sem egyszerűbb mint elmenni egy ismerősünk esküvőjére klikk/klakk és már van is egy kis pénz. Azoknak akik így gondolják, javaslom olvassák el a könyv ezzel foglalkozó részét és szívleljék meg az ott kapott tanácsokat. Akkor talán nem fogja a menyasszony (vagy akkor már asszony) feldugni a seggükbe a teljes felszerelést, amiért elcseszték élete legszebb napjának megörökítését. Végülis egyszer van az embernek esküvője az életben. A legjobbaknak is maximum háromszor, négyszer.

Kinek?

A könyvet azoknak ajánlom, akik a cikkben szereplő linkek 60%-ára rákattintottak, nekik bizonnyal lesz rengeteg újdonság benne. Természetesen nem kizárható az sem, hogy valaki ajándékba szánja, ebben az esetben a kattintásos teszt nem működik. Szerintem ezt a könyvet azok forgathatják haszonnal akik még nem töltöttek éveket az internet fotós bugyrainak bejárásával, viszont van már egy komolyabb tükörreflexes fényképezőgépük, aminek a lehetőségeit szeretnék jobban kihasználni. Nekik viszont tényleg hasznos, hiszen éppen azok a dolgok vannak összegyűjtve és rendszerezve, amelyeket sok idő alatt tudunk apránként összeszedni az internetről és egyéb forrásokból.

Ennek a könyvnek az elolvasásától senki sem lesz fotóművész, viszont elsajátíthat egy sor olyan trükköt amitől szebb és főleg érdekesebb képeket készíthet, csak úgy hobbiból. Mint a PROFIK, ahogy Scott mondaná.

...írok a D90-ről meg az 50D-ről.

Igazából baromira érthetetlen a számomra, hogy haszontalan marketing hazugságok irányítják a felhasználókat és az ipar olyan szereplőit, akik mindig is az innovációról voltak híresek. Nem kapsz manapság tükörreflexes gépet Live View (kompakt kamera mód) nélkül, ami nem is működik igazán, de az senkinek nem jutott az eszébe, hogy elforgathatóvá tegye az LCD kijelzőt, hogy valami haszna is legyen a dolognak és földre tett vagy fej fölé emelt gépen is ellenőrizhesd a képkivágást. Pedig ez nem nagy találmány a Canon Powershot G1-en már ilyen volt 8 éve.



Aztán van már 51 pontos autofokusz rendszerünk plusz arcfelismerő rendszer, ami iszonyatos nagy szó összevetve azzal, hogy kb. 10 éve már tudták a kamerák (pl. EOS 30), hogy oda fókuszáltak ahová néztél. Na ezt a funkciót is valahol elfelejtették a gyártók. (Pedig én – szerintem – nagyobb valószínűséggel ismerem fel az arcokat mint a fényképezőgépem szóval nekem inkább a szemvezérlés. Plusz így nem kell feltétlenül az arcra fókuszálnom.)

Aztán itt vannak a zsilliád megapixeles érzékelők, amik talán nem annyira zajosak (ebben még van elméleti tartalék), viszont legalább 300DPI-vel nyomtathatsz óriásplakátot a képeidből és lesz kinek eladni a tárolásukhoz szükséges terrabájtos memória kártyákat.

Szóval nekem ezekre a cuccokra nem csurog annyira a nyálam. És nektek?

Röviden a hét leghülyébb híre: Az iPhonehoz kapható 6x-os nagyítású teleobjektív. Attól tartok veszek kettőt. Meg egy iPhone-t is hozzá:-)



Amúgy akkor se ess kétségbe, ha csak sima régi mobilod van, 1.5x-ös előtét lencsét ahhoz is lehet kapni:



Még hülye fotós kiegészítők.

Megpróbáltam megnézni, hogy mit fejlődött a Microsoft – egyébként kifejezetten érdekes – kezdeményezése, a Photosynth az elmúlt két év alatt. És ahelyett, hogy elhajtottak volna a vérbe a Mac OS X-szel és a Safarival, ez az üzenet fogadott:

Unfortunately, we're not cool enough to run on your OS yet. We really wish we had a version of Photosynth that worked cross platform, but for now it only runs on Windows.

Trust us, as soon as we have a Mac version ready, it will be up and available on our site.

Nos, ettől még ugyanúgy nem tudom megnézni, viszont reménykedhetek:-)

Azoknak akik még nem hallottak a Photosynthről elmesélem miről is szól a dolog. Venni kell nagy mennyiségű képet egy objektumról, mondjuk a Notre Dameról és egyesével kitalálni, hogy honnan is készültek. Ha ez megvan már nem tart semmiből a képek segítségével 3 dimenziós képet készíteni az objektumról, amiben mozoghatunk előre-hátra és körbe-körbe.

Mostanában sokat foglalkoztat a lyukkamera kérdése, talán emlékeztek néhányan csináltam is egyet egy digitális tükörreflexes gépből. Mivel az eredmény nem volt kielégítő, megpróbáltam a hatást szimulálni egy normális módon elkészített képen.

Ezt a bejegyzést többek között Réka – kissé talán sértődött – írása inspirálta. (Aki nem ismerné az előzményeket, Réka blogja kikerült az index főoldalra és ennek következtében kicsit eldurvult vita alakult ki egy kép és a rajta végzett utómunkák körül.)

Vegyük tehát sorra a különböző típusú fórumozókat és blog megjegyzés hozzáfűzőket:

Filmfetisiszta: Egy darab ORWO filmes dobozzal és egy gombostűvel, melynek segítségével bármikor lyukkamerát tud készíteni a dobozból, jobb/rosszabb esetben Zenit vagy Practica márkájú fényképezőgéppel és egy harmincöt éves 50mm-es objektívvel járja a világot. A pincében egy rakás vörös égő és nagyobb mennyiségű vegyszer van felhalmozva. A fürdőszobában berendezett sötétkamra 20 évvel ezelőtt menő nagyítógépet és filmszárítót is tartalmaz. (Sajnos így nem jut hely a mosógépnek és a törülközőknek és a család is kénytelen közfürdőbe járni tisztálkodni.)

Soha a büdös életben nem látott számítógépet és nem is bízik azokban akik láttak, ezért aztán elveti a képszerkesztő programok alkalmazását, hiszen képei sohasem voltak digitalizálva. Ezzel szemben ismer egy csomó trükköt amitől érdekes hatásokat lehet elérni egy képpel. (Valójában mivel a pincében tárolt vegyszerek szavatossági ideje rég lejárt, ha nem ismerné a kereszthívást, akkor sem kapna olyan színeket amik a valójában voltak.)

Digitális művész/Illusztrátor: Van neki egy/két elképzelhetetlen méretű monitora (legalább az egyik CRT) és havonta egyszer ellenőrzi rajtuk egy coloriméter segítségével, hogy színhelyesek-e, amire szüksége is van, hiszen mint minden Digitális művész/Illusztrátor Ő is színvak vagy színtévesztő. A legújabb fotós felszereléssel jár a világban, hogy profinak tűnjék a többiek szemében.

Az eredeti fotóra nincs szüksége a munkához, voltaképp a végeredmény nem is hasonlít az eredeti képhez. Sok esetben egyáltalán nem is használ fényképet, mivel a képet egyszerűbb pixelenként megrajzolnia.

Héja: A héja valójában nem fotóz, sok esetben fényképezőgépe sincs. Ha fotózna nem érne rá a nap 24 órájában baszogatni a többi blog olvasót. Azért sem fotóz, mert az elmélet elsajátítása rengeteg idejét emészti fel. Ezen közben köröz a blogok felett és ha egy hangyányi elméleti hibát talál, lecsap és kikészíti az elkövetőt. Általában nem elégszik meg azzal, hogy felhívja a hibára a figyelmet, hanem kegyetlen gúnnyal elveszi a hibát elkövető életkedvét is. Sosem alszik és azonnal reagál minden bejegyzésre. Mindent jobban tud.

Igazi Magyar: Az igazi magyar nem is olvassa el a blogbejegyzést, mivel nincs szüksége rá. A vágólapján állandóan a „hogy ez mekkora egy szar” szöveg van, hogy egyszerűen csak bele kelljen illesztenie a blog komment dobozába. Így a gépelést is megússza. Sohase mondja meg, hogy miért szar vagy ne adj isten, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. (Ezzel szemben az Igazi Amerikai vágólapján a Nice Shot van. Hasonlóan nem kell vele törődni, mint az Igazi Magyarral, a megjegyzésének nincs jelentősége.)

Hobbifotós: Nem olvas fotós blogokat és szarik a halakra. Képes a mobil telefontól a kompakt fényképezőgépig bármit használni annélkül a legkisebb mértékben is szarul érezné magát tőle. Valójában nem is érdekli más, mit eltenni a pillanatot rosszabb időkre meg hosszú téli estékre.

Boldog ember, nem rontják el a kedvét a többi hülyék, mivel nincs fogalma az ilyen értelmetlen vitákról, mint a címben szereplő. A maximális utómunka számára, hogy megnyomja a Jó napom van gombot a Picasaban. És örül, mert a képe jobban néz ki tőle.

Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg azt a 99%-ot, aki kedves, érdeklődő, szerény, segítőkész egyszóval amolyan jó arc. Ők azok akik miatt ezeket a blogokat írjuk. Még akkor is ha Ők nem nagyon hallatják a hangjukat a megjegyzés rovatban.

Mostanában baba szezon van. Magam is voltam egy helyen ahol előttem nem sokkal járt a gólya és persze készítettem a biztonság kedvéért pár képet a kismajomról. Ha most egy középszar angol nyelvű fotósblogom lenne, tuti biztos, hogy faragtam volna ebből egy bejegyzést tíz fergeteges tipp überfasza babafotókhoz címen. Azt zabálja a nép.

Így csak mutatok két (UPDATE: három) képet – egyik sem saját, sajnos – aztán el lehet gondolkodni, hogy szeretnétek olyan anyukát aki ilyen – egyébként zseniális – képet csinál a gyermekéről. Bővebb információk.



A második képet nekedeye fotóblogjában leltem. Itt van ni.



(UPDATE) A harmadikra pedig egy prérifarkas blogján leltem egy nyári reggelen.



Amúgy az elrontott idézet – ha valaki nem tudná – a H2G2-ből van és eredetiben így szól:

Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh mint jelentették, »csalódottan értesült« a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szökkent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt. A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt amikor a Föld bolygó megsemmisült. A Vogon költészet ezekhez képest enyhe.

Persze ennek aztán végképp semmi köze sincs a képekhez.

Nos, nekem általában nem szokott gondot okozni a csomagolás, egy fotós hátizsákba bőségesen befér az összes cuccom, de van aki a gardrób szekrényt is magával vinné. (Mondjuk szeretnék olyan gardróbot amiben ilyen dolgok vannak:)

Szóval, először is lássuk hogyan kell az olimpiára indulni fotózni. Majd, ha kicsorgattátok a nyálatokat megnézhetitek, hogy hogyan lehet közelítőleg ennyi felszerelést összerakni két olyan iciri piciri szütyőbe, amit felengednek a repülőre veletek.

Már a korábbiakban is tettünk egy két kanyart az on-line képszerkesztők világában egy lista ereéig és volt szó a webes Photoshopról is.



Most felmerült egy új versenyző – lehet, hogy nem is most és csak nekem új – ami tudásában bőven eléri azt a szintet, hogy érdemes legyen vele foglalkozni néhány sornyit. A FotoFlexer képes megnyitni a képeket a Photobucket, Facebook, MySpace, Picasa, Flickr, Phanfare és Smugmug accountunk felhasználásával megnyitni, de természetesen fel is tölthetünk képet.

Nagyjából mindent tud amit egy webes képszerkesztő alkalmazásnak tudnia kell, de külön kiemelném, hogy még görbéket is állíthatunk vele grafikus módon. Próbára fel.

Volt egy munkám, amiben a lehető legpontosabban fedésbe kellett hozni mintegy 400 fotót, mivel később animáció fog készülni belőle és semmiképp sem akartam volna, hogy úgy nézzen ki mint a füzet szélére rajzolt futó emberke, amelyet a füzet gyors átpörgetésével kelthető életre. Ezeken a vicces/rajzos dolgokon nem probléma, ha kicsit odébb ugrál az emberke feje, viszont egy profi animáción nem feltétlenül elfogadható. Egyszóval valahogy fedésbe kell hozni az egymás utáni képkockákat.

Ma a nyafogást lomolitos kezdte, hogy kiesett a legjobb 82 fotóblog közül a Goldenblogon. A nyavajgást most én folytatom, azzal, hogy gondoltam megnézem mi a felhozatal, kik is ütötték ki lomolitos barátunkat. Nos, összefoglalva: a legjobb amit tehetek, hogy nem linkelem be a 82-es listát és megspórolok nektek egy csomó időt meg felesleges kattintást.

Mert a felhozatal elég gyenge – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – ha ezek a legjobb fotóblogok, akkor szép nemzetünk elég szarul áll, pedig egy két nagy fotóst azért csak jegyeztünk az elmúlt időkben. Hozzá kell tennem azt is, hogy a fotóblog műfaj gyakorlatilag maga a lehetetlen, senki sem képes minden nap kimagaslóakat alkotni. Tehát bőven lehet, hogy azok akiknek a munkáját most leszaroztam, voltaképpen nagyon jó fotósok lennének, ha megtanulnának válogatni és csak a legfaszább fotóikat publikálnák.

Azért az is érdekes, hogy van több olyan blog a listában, ami nem elégíti ki az általam a fotóblog irányában támasztott minimális követelményeket sem. A fotóblog valami ilyesféle. Egy Flickr fotóstream számomra nem fotóblog, bár legalább rss-e van neki. Aztán a fotóblog az én értelmezésemben saját képeket közöl, ezt a kritériumot sem elégítte ki egy csomó – nem tudom minek nevezzem talán legyen – URL. Aztán volt olyan szerző is aki bevallottan nem fotóblogot készített, idézném:

neveztem a *** -t a goldenblog versenybe, jobb híjján a fotoblog kategóriába.

A szerzőnek igaza volt, a weboldala, még ha blog is, tényleg nem ide való.

Persze, most gondolom felmerül a kérdés, hogy hol vannak az én nagyon jó fotóim, ha már ilyen jól meg tudom állapítani, hogy a Goldenblog magasságos zsűrije dilettáns, a beválogatott fotóblogok szerzői pedig amatőrök. Nos, az a néhány fotóm – ami megérdemli – leginkább különböző falakon lóg bekeretezve, a többi műanyag tégelyekben, papír tasakokban, és merevlemezek eldugott szektoraiban porosodik. Viszont nekem nincs is fotoblogom, amit neveztem a Goldenblogra.

És végül egy felhívás: ha tudtok jó magyar fotóblogot, kommentezzétek már be ide, úgy néznék jó képeket is.

Jó magyar fotóblogok korábbról:
F7
Káló Péter fotográfus képes naplója

Emlékeztek arra a képre ami egy tollat ábrázolt és a Photoshop CS2 splash screenjén volt megtalálható? Nos, gondoltátok volna, hogy az egy röntgenkép?



A képet eredetileg Nick Veasey készítette, aki röntgen képeket készít különféle tárgyakról és emberekről, mint ez a new york-i busz, példának okáért.

A tegnapi videó ajánló után, most egy újabb következik. A sorozat jelenleg 66 filmből – vagy inkább diaporámából – áll és mindegyikük egy-egy nagy fotósnak állít emléket. Csak hogy néhányat említsek e hírességek közül: Moholy-Nagy, Capa, Munkácsi Márton, Cartier-Bresson, Stieglitz, és Gursky.

Összesen nagyjából 3 és fél órányi nézni való, osszátok be:-)

A mai ajánlat kissé rendhagyó lesz, mert két videót fogok ajánlani. Két videót amiben fényképek és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok vannak.

Az első videó Pep Bonet képeit és gondolatait tartalmazza Darfurral kapcsolatban. Iszonyatos dolgokról mesél az ember és közben szépen elkészített képeket nézhetünk az iszonyatos dolgokról. Letöltés. (160MB)



A második a Magnum képügynöség videója Steve McCurry ázsiai munkáiból.



Mindkettő kötelező nézedvény.

A nagyon híres Photoshop mágusok szoktak olyanokat mondani, hogy aki megtanulja a Lab szintér működését és használatát, az sokkal szebb képeket fog tudni csinálni. Ez persze nem feltétlenül igaz – de ha megértjük a működését, valóban néhány dolgot egyszerűbben és a szemnek jobban tetszően fogunk tudni elvégezni az utómunkák során. Vagy nem.

Sajnos GIMP alatt szinte használhatatlan a módszer, mert a GIMP csak szétbontani tudja 3 fekete fehér rétegre az RGB képet, így a Lab módban ugyan tudunk ügyködni, de az eredményt csak akkor látjuk viszont, ha újra RGB képet csinlunk a rétegekből. Remélhetőleg a következő verzióban a GEGL és a BABL megoldja majd ezt a problémát.

LAB szín mód

Az Lab – a névelőből következően elábének kell kiolvasni, atom műveltek ejthetik elébínek is – színmódot a szines tv adásokhoz dolgozták ki. Az első időkben, mivel sokaknak nem volt színes tv-jük, de szerették volna legalább a deszaturált változatát élvezni a műsornak, olyan jelet kellett adni, amiben megvolt ez az információ és a a szín információ is. Az Lab szín csatornái ezért sorrendben a következők. L, mint fényerő, a, mint zöld és bíbor különbségi jele, b, mint kék és sárga különbségi jele.

Nos, eddig ez nem tűnik túl hasznosnak, mi? Pedig rengeteg érdekességet tartogat a számunkra, főleg azért, mert külön van benne a fényesség jel és ez kihasználható egy sor dologra, például fekete fehér konverzióra. Lássunk pár tippet, amit Lab módban érdemes csinálni.

Élesítés

A trükk az, hogy a színek meghagyása mellett az Lab világosság csatornáját élesíthetjük, mondjuk életlen maszk segítségével. Ezzel a módszerrel a legalább a színzajt nem élesítjük.

Színtelítettség növelése

A harmadik tipp az előzőekkel ellentétben a két színcsatornára van csak hatással. Ha szeretnénk erősebb színeket varázsolni képünknek egyszerűen csak nyomjuk össze a két színcsatornát a görbék segítségével, valahogy így.

Feleim, menjetek és nézzétek meg eredetiben a Capától a milicista halálát, a híres elmosódott képet a D-dayről, a kedvenc képemet Kertésztől, a Jeff Widener híres képét a Tiananmen térről (az eredetit, nem a lego verziót) vagy Dorothea Lange híres képét a bevándorló anyáról vagy ezt Igor Sztravinszkíjről!



Fura érzésem volt a kiállításról kifelé jövet, hiszen más egy festményt és egy fotót eredetiben látni. Egy Csontváry kép élőben teljesen más, mint egy albumban, hiszen egy egész falat betölt, ezzel szembena fotóról készült nyomat általában elég jól visszaadja az eredeti műalkotást. És mégis, az hogy itt Budapesten meg lehet nézni a fotózás történetének néhány kiemelkedő darabját klassz dolog. Még akkor is, ha a belépő nem túl olcsó, felnőtteknek 2600Ft.