Az ismerősöm Nikon F2-je túl van az egymilliomodik expozición és nem tudom, hogy volt-e a zár cserélve benne, de az egyik legtöbbet exponált gép európában vagyis egyáltalán nem az átlag. Ha kiváncsiak vagytok, hogy kb. mennyi egy zár élettartama különböző gépek esetén itt utána lehet nézni.

Nos, köszönöm mindenkinek, aki részt vett az eseményen. Nagyon nehéz helyzetben voltam amikor döntést kellett hoznom, mert a legtöbb kép tényleg jó (nagyon jó) volt és alig volt két akár összehasonlítható, hasonló kategóriába eső kép. Talán csak a két gyermekemberről (bugyborékok és Bori) készült kép lett volna összehasonlítható, de ott sem tudtam volna dönteni. (Én mindkét képet sokkal szorosabbra vágtam volna, de kölkök így is tökéletesen eladják a fotót:)

Szeretném még kiemelni a szelíd motorosok című képet, amely nekem személy szerint nagyon tetszett, ügyesen észrevett vagy összerakott szituáció ami arról mesél nekem, hogy minannyiunk bizonyos mintákat követ.

És most mielőtt igéretemhez híven felsorolnám az összes pályaművet következzék az én győztesem.



Az itt következő listából pedig mindenki válassza ki ami Ő szívének és/vagy szemének legkedvesebb:
gothpunk, rivera, dw, bodzasfanta, lewwi, gregoriosz, zltn, eszpee, sas, kobak, Gábor, Füles, csero, G@bor, szuperapu, NDave, darkdawn, claus, vampierre, cippo, Nighthunter, vera, kelemenbandi, voidcontext, Paul, HAri, Lightningiraffe, Gyulus, bolond, giuseppe, imi,


Még egyszer köszönöm mindenkinek a részvételt.

UPDATE: ma megérkeztek a Magyar Fotográfiai Múzeumtól a képek és az engedély a felhasználásukhoz. Ezúton is köszönet érte.

A fent említett könyv egy padon hevert őrizetlenül és mivel fotózással kapcsolatos, nem bírtam otthagyni. (Tudom, hogy csúnya dolog és természetesen szívesen visszajuttatom a jogos tulajdonosnak. Remélem olvassa ezeket a sorokat ő vagy valamelyik ismerőse, akinek panaszkodott, hogy b....meg, nem elhagytam...)

A könyv Reismann János és Reismann Mariann munkásságát foglalja össze rengeteg fekete fehér fényképpel. Vannak köztük érdekes kor dokumentumok (Örkény, Pilinszki, Bartók és Márai porté, a II. világháború utáni budapesti látképek, vagy fotók az harmincas évek Szovjetúniójából és ötvenes évek Magyarországáról) és nagyon jó képek is. Aki volt a Test és Lélek kiállításon biztosan emlékszik Reismann Mariann Vak kislány hallgatja a homokot c. képére.



A másik figyelemreméltó darab a hölgy életművéből a Balatonfüred c. kép. Tessék megnézni, hogy mit és mikor fotóz le valaki akinek szeme van az ilyesmihez.

Biztos nem én vagyok az egyetlen aki nem szereti, ha emberek vannak a képen, kivéve persze a portrékat, mert az igen hülyén nézne ki emberek nélkül. (Hogy fenn tartsam az érdeklődést közlöm, hogy egy későbbi bejegyzésben tárgyalni fogom az emberek eltüntetésének lehetséges módjait a fényképkről – Hudini)

Most viszont arról szeretnék röviden szólni, hogy bizonyos esetekben kifejezetten jót tesz a képnek, ha van rajta ember. Mégpedig azért, mert azt mindenki tudja, hogy egy ember mekkora, így viszonyítási alapként szolgál a képen szereplő egyéb dolgok méretére vonatkozóan.

Lássunk egy egyszerű görög zászlót példaként. Látszólag semmi különös sincs benne:



Lássuk csak ugyanezt a zászlót egy másik szögből, úgy hogy van egy ember is a képen viszonyítási alapként. Rögtön látszik, hogy ez nem egy egyszerű zászló, hanem egy bazi nagy görög zászló. Valójában a világ legnagyobb görög zászlója.

Elgondolkoztál már azon, hogy ha csak egyetlen képet lehetne – az általad készítettek közül – választani, melyik lenne az a kép amit megmutatnál?

Ha van kedved játszani írd be a megjegyzések közé a legjobb képed url-jét. Nyeremény nincs, eredményt nem hirdetünk, viszont ha minden jól megy, egy későbbi bejegyzésben megmutatom azokat amik nekem a legjobban tetszettek és a teljes listát is közölni fogom.

UPDATE: A blogger nem áll a helyzet magaslatán és nem csinál automatikusan linket a http:// kezdetű dolgokból, ami elég béna. Ezért kérlek benneteket, hogy a továbbiakban <a href="IDE AZ URL-t">Ez a legjobb fotóm</a> formában tegyétek meg a megjegyzéseket. Így lesz link belőle és az idetévedő emberek könnyen meg tudják nézni. Elnézést az okozott kellemetlenségekért.

A fix 50 mm-es f/1.4 – f/16 fényerővel 0.45m-es közelponttal és 58mm-es szűrőmérettel (600EUR), a fix 85 mm f/1.4 – f/16 fényerővel 1m-es közelponttal és 72mm-es szűrőmérettel (1000EUR). Mindkettő mauális élességállítású.



További információk a Zeiss honlapján.

Visszakanyarodva kicsit a multkori azértse... címü cikkemhez, végeztem egy kis kutatást, hogy annak idején a filmes korszakban mennyire volt és most mennyire időtálló befektetés fényképezőgépet venni. Hogy megpróbáljak kicsit árnyaltabb képet adni, meg kell jegyeznem, hogy a digitális korszakban az is szopás, hogy a film be van építve a kamerába. Régen, ha kijött egy jobb, érzékenyebb vagy más karakterisztiájú film, csak be kellett tölteni a gépbe, míg mostanság ugye az érzékelővel együtt a gépet is cserélni kell.

Természetesen erre rá is játszanak a gyártók és minden egyes modell frissítésnél kapsz még több megapixelt meg új képfeldolgozó processzort, meg szenzor pucoló automatát ().

Értékállóság

De nézzük, hogy mennyi időnként kellett újdonsággal kirukkolniuk a gyártóknak a filmes korszakban:

Nikon F1 - 1959
Nikon F2 - 1971
Nikon F3 - 1980
Nikon F4 - 1988
Nikon F5 - 1996

Canon F-1 - 1971
Canon AE-1 - 1976
Canon EOS-1 - 1989
Canon EOS-1N - 1994



Vagyis a filmes korszakban nagyjából 5-10 évig birtokolhattuk a legjobb fényképezőgépet. Egy személyes jó ismerősöm egy Nikon F2-vel kezdte annak idején és fejezte be néhány éve a fotós szakmát, vagyis kiszolgálta majd egy életen keresztül. Én magam egy Nikon F50-essel voltam boldog majd tíz éven keresztül.

Manapság azonban felgyorsult a tempó és a Canon EOS-1D (2001), a Canon EOS-1D Mark II (2004) és a Canon EOS-1D Mark III (2007) megjelenése között csak három év telt el. Persze ha egy kategóriát lejjebb csúszunk a lelkes amatőr és a profi közé azt tapasztaljuk, hogy a kiadási dátumok a következőképp alakulnak:

Canon EOS-10D - 2003
Canon EOS-20D - 2004
Canon EOS-30D - 2006
Canon EOS-40D - 2007
Canon EOS-50D - 2008

(Nikonos adatokért forduljatok bizalommal a fiatalriporterhez:)

Vagyis nekünk, kedves barátaim évente kellene új fényképezőgépet vennünk, ha haladni akarnánk a korral. Persze nem akarunk, már csak anyagi szempontból sem, de azért sem mert tudjuk, hogy a meglévő felszerelésünk tökéletesen kielégíti az igényeinket.

Megapixel őrület

Számoljunk kicsit. Egy EOS-20D érzékelőjének felbontása 3504 x 2336 képpont, míg az EOS-50D felbontása 4752 x 3168 képpont. A 20D felbontása elegendő egy 20 x 30cm-es kép nyomdai minőségű kinyomtatására. Ez az érték közelítőleg egy A4-es oldal nagyságának felel meg. Ezzel szemben a kétszer akkora 15 megapixeles EOS-50D-vel legnagyobb felbontásban egy 27 x 40 cm-es kép készíthető ami valamivel kisebb mint egy A3-mas oldal mérete.

Ha el is tekintünk attól, hogy legtöbb elérhető otthoni nyomtató maximum A4-es oldalt képes kinyomtatni, kérdéses, hogy hányunknak van szüksége egyáltalán A3-mas nyomdai minőségű nyomatra, ugyanis azt már az emberek távolról nézik, tehát lényegesen kisebb felbontás is elegendő. Aki látott már óriásplakátot vagy Csontváry festményt közelről tudja miről beszélek. Az egyetlen dolog amihez ilyen felbontás kellene az a Playboy közepéből kihajtogatható csaj, de az nem a mi fotónk, úgy-e?

Ezzel szemben a nagyobb érzékelő több tárkapacitást is igényel, egy a 20D-vel készített átlagos RAW fájl 7,5MB, míg az 50D-é nagyságrendileg kétszer ekkora kell legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy kétszer annyi memóriakártya és háttértár kapacitás kell egy kép tarolásához és kétszer annyi időt igényel egy kép letöltése. (Ezeket az értéket sima extrapolációval ex-has találtam ki, ha valakinek vannak adatai bátran kommentezze be.)

Tehát a 15 megapixeles érzékelő egy egyszeri hobbifotósnak, aki 10x15 képeket vagy néha A4-eseket nyomtat egyáltalán nem szükséges. De nem szükséges azoknak sem, akik ebből élnek, mert például esküvőt, portrét kaját fotóznak, hiszen az ő képeik is általában lényegesen kisebb méretben fognak megjelenni.

Kinek jó ez?

Egyrészről a gyártóknak, akik sikeresen ráveszik a marketing hülyeségeikkel az embereket, hogy egy-két évente új gépet vegyenek, de másrészt nekünk is jó lehet, ha ügyesek vagyunk és ismerjük az igényeinket. Azzal ugyanis, hogy egyesek új gépeket vesznek rengeteg használt (és jó állapotú) váz kerül a használt cikk piacra, amelyet aztán mérsékelt áron megvehetünk és boldogan használhatunk.

Egyszer régen kaptam egy e-mailt Dani barátomtól a fotográfusok hét szintjéről. Rengeteg igazság van benne és sokszor eszembe szokott jutni, ezért gondoltam megosztom veletek.

Tegyük fel, hogy nyaralni megyünk – mondjuk a jövő nyáron (bár mi épp most jöttünk meg, bibibi:) – és szeretnék barátainkról és ismerőseinkről hangulatos esti képet készíteni. A legrosszabb amit ebben az esetben tehetünk, hogy használjuk a gép beépített vakuját, mert ettől nem elég, hogy lapos lesz a kép és vörös szemű lesz a portré alanya, ráadásul a háttér sem fog látszani rendesen. Szóval ilyen képet kizárólag demonstrációs célből készítsünk, ha az esti képek elrontásáról írunk blogbejegyzést:



Nos, ha nem használhatunk plusz fényforrást, kénytelenek vagyunk vagy az érzékenységet vagy a záridőt növelni. Mivel az ISO növelése a zaj növekedésével jár együtt válasszuk a hosszabb záridőt. Ehhez azonban – mivel a kép 1s körüli záridővel készült – találnunk kell valamilyen fix pontot a fényképezőgép számára. A legjobb megoldás egy állvány használata, de rossz esetben egy pad vagy korlát is megteszi. Ezen kívül a modellt is rá kell venni, hogy mozdulatlan maradjon az expozíció ideje alatt. Ez a kép már lényegesen jobb – főleg, mivel épp naplemente után készült és az ég sötétkék, nem fekete. A szakirodalom ezt hívja kék órának és ha esti fotókat akarunk készíteni érdemes ezt az időszakot megcélozni.



De még ezen is javíthatunk egy kicsit, ha be tudjuk kapcsolni a második vagy hátsó redőnyre szinkronizálás funkciót a fényképezőgépünkön. Ilyenkor a gép exponál egy hosszút, ami idő alatt a háttér megfelelően megvilágított lesz, majd a második redőny lefutása előtt (mielőtt a zár bezár:) a vakuval is megvilágítja a témát. Így az utolsó pillanat be fog fagyni és – ha minden jól megy – modellünkről élesebb és háttérből jobban kiemelkedő képet fogunk rögzíteni.



Mivel ez a funkció a beépített vakuk egyetlen értelmes használati esete a nappal szemben készült képek derítésén kívül, ezért a gyártók általában elrejtik valamilyen almenü almenüjébe. A Canon 20D-n például a Custom functions menüpontban a 15. pont és itt 2. redőnynek (2nd curtain sync.-nek) hívják. A Nikon tulajdonosok slow sync-ként keressék ezt a funkciót a használati útmutatóban.

Zsámbék itt van egy köpésre, bátrabbak a fővárosból vállalhatják akár kerékpárral is. A Budakeszi-Páty-Zsámbék útvonalon másfél óra alatt ott lehet lenni. Autóval kb. fél óra, attól függően, hogy a pályán megyünk vagy a régi egyes úton. Zsámbékon nagyjából két látnivaló van, a Lámpamúzeum és a Romtemplom.



Ha nem rohanunk haza és viszünk magunkkal állványt rendkívül hangulatos esti képeket készíthetünk.