Elnézést, de egy hirdetés ma megakadt a torkomon és rájöttem, hogy ha legközelebb születek, kizárólag fényképezőgép gyártó akarok lenni. 

Képzeljétek el, hogy mondjuk én vagyok a Canon és el szeretném adni az 5D Mark II-t. Ha normális profi fényképészekre bazírozom az üzletet, akik dolgozni veszik a gépet a Mark II-t csak akkor tudom eladni amikor a nyomi esküvői fotós 10 év múlva csapágyasra hajtotta az 1D Mark II-t vagy az 5D-t, de előtte nyilván már kétszer cseréltetett benne zárat.

Szerencsére van a jólszituált amatőr, aki azért vesz  gépet, hogy legyen neki és messziről látsszon rajta a piros csík. Az ilyen 1000 expóval lecseréli az 5D-t 5D Mark II-re, mivel annak több olyan funkciója van amit sohase fog használni. Ezekért éri meg Canonnak lenni.

Ja akit érdekel keveset használt, 5D eladó 5D Mark II-re váltás miatt :-)

Ma ismét a „mennyi idejük van egyeseknek” témakörben mutatok egy videót. Tegyük fel, hogy van egy vakud, aminek meg szeretnéd oldani a távirányítását egy normális tv távirányító segítségével, de az elektronikai ismereteid nem elegendőek hozzá. (Nyilván van annak valami épeszű magyarázata, hogy miért akarna valaki ilyet csinálni.) Ekkor nincs más hátra, mint meglátogatni Digital Photoraphy Tips ans Techniques megfelelő oldalát.

Ahogy azt visszatérő régi olvasóim biztos tudják, egy időben – igazából mostanáig – lehetett az könyvet rendelni a fotonlogon keresztül is az Interbook jóvoltából. Sajnos, az idő azt bizonyította, hogy ez az üzleti modell nem sokat hoz a konyhára ezért a mai napon elérte a profiltisztítás éles pengéje (ha szabad ezt a gyönyörű képzavart használnom).

Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt a bizalmával és rendelt a fotonlogon keresztül könyvet.

Korábban írtam már a vizuális napló hasznosságáról és az Evernote nevű programról. Ennek a gyümölcseként, most mutatok nektek 5+1 olyan fotós portfóliót amiből inspirációt meríthettek:



És végezetül, ráadásként, egy régi személyes kedvencem Mr Toledano. Azt javaslom, hogy kezdjétek a Days With My Father (Apámmal töltött napok) c. sorozattal. Ez egy képes napló arról a három évről, amit anyja halála után szellemileg nem tejlesen friss apjával töltött. Süt a képekből a fájdalom meg a szeretet.

Már két éve, amióta a fotonlog kicsit nagyobb olvasótábort tud magáénak, kapok levelet bayerétől, hogy adjak hírt a fotópályázatukról, amit szívesen meg is tettem mindig. Most azonban – természetesen azután, hogy kitettem a hírt,– gondoltam egyet és küldtem egy levelet a megadott e-mail címre. Még csak nem is kértem semmit – mint ők – csak kérdeztem. Nem érkezett válasz. Nem esik jól. Bayerékat kihúztam a karácsonyi ajándéklistámról.

Állítólag túl vagyunk a twitter, a flickr, meg a facebook szerű óriási, baromi zajos és épp ezért értékelhetetlen közösségi oldalakon és az idén már az elitista kis közösségek webes megjelenése lesz a jellemző.

Ennek a magam részéről nagyon örülök, mert így koncentráltan és ami még fontosabb jó minőségben fognak megjelenni azok a dolgok amik érdeklik az embert, jelen esetben a fotók, ugye. Ez az egész mini eszmefuttatás egyébként az 100ASA-ról jutott eszembe, ami pont ilyen elvek mentén szerveződik, analóg (főleg fekete fehér) fotókat mutat be, meghívásos alapon lehet bekerülni és a minőség a legfontosabb szempont.

Hajrá!

A legtöbb dolog fejben dől el. Ha túl vagy már egy alapfokú fotótanfolyamon, vagy ismersz olyat aki már túl van, tuti, hogy vér cikinek érzed, ha JPG-ben fotózol. Pedig...

Nekem kétféle agyi üzemmódom van. Az első az alkotó típusú RAW üzemmód. Ez nagy szabadságot ad az utómunkában, vagyis könnyebb tökéletesebbnek látszó képet csinálni belőle, amit elvárok én is magamtól, meg, ha megrendelésre dolgozol a megrendelő is remélhetőleg elvár tőled. Az ember ilyenkor komponál, odébb megy nézeget, fényeket állítés a végén csak a tökéletesnek gondolt kép esetén nyomja le a kioldógombot. Rájöttem azonban, hogy ez a gondolkodásmód eltántorít a családi események, nyaralások megörökítésétől, mert olyankor általában azt látom, hogy hova kellene még egy kis fény, hogy zajos lesz a kép, hogy másnap vissza kellene jönni, hátha szebb lesz az ég és a végén nem fotózok.

Ezért kifundáltam, hogy nemcsak a gépet, de az agyamat is átállítom JPG üzemmódba. Ilyenkor a legtöbb esetben program automatikára és nagy felbontású JPG-re állítom a gépet és boldogan készítek turista képeket, a zsenialitás igénye nélkül. Ezeket a képeket aztán általában úgy hagyom ahogy a gép kidobta (zéró utómunka) és kitűnő emlékek válnak belőlük egy két éven belül.

További ajánlott olvasmányok:
Akkor most RAW-ban vagy JPG-ben fotózzak?

Ma kedves levelet kaptam, amelyben a már tavaly is említett fotópályázatra hívták fel a figyelmemet. És –  mivel mibe van az nekem – hát én továbbadom nektek az infót a „Mutasd meg a természet arcait!” c. pályázatról, ahol  több témakörben és kategóriában is lehet indulni. A professzionális kategóriában indulók pénznyereményt, az amatőr és junior kategória nyertesei pedig tárgynyereményt kapnak.

Bővebben a pályázat weblapján.

A minap némi ajándék vásárlási késztetésből kifolyólag (családi rendezvény ahogy D. mondaná), könyvesboltba vitt az utam és miután meggyőződtem róla, hogy mindkét könyvem kapható (mégiscsak büszkeség, úgy-e) megvásároltam a címben szereplő könyvet magamnak. Hozzátenném, hogy a dolog többi része jóval nehezebben ment és majdnem egy órát bóklásztam a könyvesboltban a többiek ajándékát keresve, de végülis mindenki örült az ajándékának.
Látszólag:-)

De visszakanyarodva Susan Sontaghoz, fényképezés ügyében Ő elég autentikus figura (ha valaki nem tudná Annie Leibovitz élettársa volt) és a könyvben elég érdekes gondolatokat oszt meg velünk. A könyv azokat az időket idézi amikor húsz évesen ültél a Balcsi partján és az aktuális nőnek lökted a rizsát, azzal az „én azt majd jól tudom” elbizakodottsággal ami a húsz évesek sajátja.

Nos Susan Sontag abban különbözik huszonéves magunktól, hogy Ő tényleg tudja is. Meg még tárgyi tudása is van hozzá. Lehet, hogy egyetértesz vele, lehet, hogy vitatkoznál néhány kérdésben, vagy mindben, de a gondolatai mindenképpen figyelemre méltók. Mivel kicsi és tanulmánykötet ideális választás orvosi rendelőkeben, a megrendelőnél vagy egyéb várakozás közben.

Örömmel tudatom, hogy az elmúlt négy napban, amióta letölthető a GIMP.fotósoknak bemutató fejezete, majd 2000 letöltést regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy meglehetősen sokan voltak rá kíváncsiak, pedig egyáltalán nem volt nagy (gyakorlatilag semmilyen) hírverés a dolog körül. (Ezúton bátorítanék mindenkit, hogy a legteljesebb lelki nyugalommal ossza meg a letöltési linket bárkivel, akit érdekelhet a dolog.)

Tudom, hogy az ingyenesség is belejátszik, de Magyarországon egy szakkönyvnek ilyen példányszám már elég jelentős, úgyhogy most kicsit örül a lelkem. Köszönöm mindenkinek aki kíváncsi volt rá és remélem, hogy hasznos információkkal gyarapodtatok általa.

(A fejezettel kapcsolatos bármiféle megjegyzést, kérdést, ötletet szívesen fogadok akár a megjegyzések között, akár privát üzenetben, amit az oldalsó sávban található kapcsolat résznél választhatsz ki.)

Lesz egy jó kis esemény Április 10.-én Gödörben. Menj oda vigyél képet, ragaszd ki a többi közé. Bővebben.

Komoly ember nem használja a beépített vakut, mivel lapos, vörösszemes képet lehet csak készíteni vele, amivel utána csak a baj van. Azért egy dologra mégiscsak használható, hogy kioldja a másik vakut a villanásával. Igen ám, de ilyenkor az ő fénye is rajta lesz a képen, ami nem baj ha deríteni akarunk vele, de baj, ha mondjuk egy kemény oldalról világított portrét akarunk csinálni. Ilyenkor a legegyszerűbb módszer, ha áttereljük a vaku fényét az infravörös tartományba, amit a slave vaku érzékel, de a képen nem látszik.

A következő egyszerű eszköz, kis változtatással bármilyen tükörreflexes fényképezőgéppel működik. (Ha egy kompakt géppel szeretnénk kipróbálni a kisvakus világítás trükkjeit, még egyszerűbb dolgunk van, hiszen a rögzítést egyszerűen megoldhatjuk egy csík szigetelő szalag segítségével.)

Hozzávalók:

• egy kis darab kiégett (napfényben tíz másodpercig exponált) film
• egy kevés habkarton (kapható minden dekorboltban)
• egy kis tépőzár (leszerelhető régi sportcípőről, vagy barkácsboltban is kapható:)
• fekete szigetelő szalag  (a fotós legjobb barátja a csipesz után, mindig legyen nálad)
• lyukasztó, olló, szike
• katonai varrógép (népies nevén tűzőgép a tépőzár rögzítéséhez

A múltkor az éjszakai fotós műhelyen felmerült egy kérdés, hogy ha beállítjuk a szinkront második redőnyre, miért van az, hogy amikor exponálunk akkor is villan a vaku, meg az expozíció végén is? Nos, az első villanás egy Canon sajátság és nem lesz rajta a kész képen. Ebben az elővillantásban vannak benne a ugyanis a TTL fénymérési adatok és a zár csak azután nyit, hogy ez elvillant.

A beépített vaku esetén ez nem is kapcsolható ki (legalábbis az én gépemen) viszont, ha teszel egy rendszervakut a vakupapucsra és azt manuálisra állítod, akkor már csak egy villantás lesz.

Ugyanezen ok miatt csak trükkösen tudod elsütni azokat régi vakukat amik fényre tudnak kioldani.

Nem tudod, hogy kell a második redőnyre szinkronizálást beállítani a gépvázadon és a rendszervakudon? RTFM.

Na a nyuszi tojt nektek egy fejezetet a GIMP.fotósoknak című – alapvetően még készülő – könyvből, az fsf.hu alapítványnak és a fotonlognak köszönhetően. Ez a fejezet a fekete fehér képek világába vezeti be az olvasót.

A fejezet letöltése pdf-ben.


Ha a tartalommal vagy a formával kapcsolatban bármilyen megjegyzésed, kérdésed volna, bátran fűzz megjegyzést ehhez a bejegyzéshez.

A múltkori hiperfokális távolság táblázat után most arra voltam kiváncsi, hogy egy stúdiófotózás közben mikor lesz és mi lesz éles. Az adatok – ha mindent jól számoltam :) – ASP-C szenzoros gépre vonatkoznak.

Mellalak

Mell alak fotózása esetén  F11-es blendét használva kb. 20 cm a mélységélesség ami elegendő ahhoz, hogy az orr és a fül is éles legyen. F5.6 rekeszt használva ugyaninnen a mélységélesség 10cm, így amennyiben a szemre állítottunk élességet, a fül már nem lesz éles. Ugyanez az érték F2.8-nál 5cm, ami már az orr hegyét életlenné teszi.

Ebben a helyzetben a mélységélesség gyakorlatilag egyforma, bármilyen gyújtótávolságú üveget használunk is.

Egész alak

Teljes alakos portré esetén a 35mm-es objektívünkkel csak 3m-re kell eltávolodnunk a modelltől és ilyenkor már F5.6 esetén is 1,8m a mélységélesség, ami azt jelenti, hogy az egész alak éles lesz még akkor is ha fekszik.

Ha ugyanezt a 70mm-es lencsével akarjuk lefotózni, akkor több mint 6m-re kell álnunk a modelltől és a mélységélesség csak egy picikét lesz kisebb mint a 35mm-es üveg esetén, nagyjából 1,7m.

Ennél nagyobb fókusztávolságú objektívvel nem igen lehet egy normális stúdióban fotózni, mert nincs olyan hosszú. (Egy 200mm-es objektívvel 17m-re kellene állni az álló alaktól.)

Összefoglalás

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy az objektív gyújtótávolsága sokkal kisebb szerepet játszik a mélységélességben mint a rekesz érték. Vagyis – ebből a szempontból – nagyjából mindegy, hogy alap vagy teleobjektívvel portrézol.

Tegnap jó hangulatban lezajlott a már korábban említett évadnyitó fotós workshop. A parlament előtt kezdtünk majd felmentünk az alagút fölé. Ott van egy kis terasz ahol fel lehet állítani az állványokat, de egy alacsony szögesdrót állja az utadat, amitől a népség kissé megrettent. Épp kezdtem magyarázni (1. tanulság), hogy abból nem lesz jó fotós, aki nem mászik egy kerítésen se, nem könyököli oldalba a kollégát egy jobb képkivágás miatt, amikor megcsúszott a lábam és a szögesdrót beleakadt a gatyámba és kissé megtépázta azt. Ekkor rögtön eszembe jutott (2. tanulság), hogy sose menj normális cuccban fotózni. A. szerintem kifejezetten örül a fejleményeknek, szerinte eddig is rezgett a léc a gatya utcára való felvétele ügyében. Mondjuk, fotózni ezután is jó lesz:-)