Azokban a régi időkben – amikor a legfejlettebb technikával is több másodpercig kellett nyitva tartani a zárat – mindenki tudta, hogy mikor és mit lehet lefotózni. A mai embernek nem természetesek ezek a korlátok, hiszen ma már tök sötétben is készíthető fényképfelvétel. Ez azonban két fontos téveszméhez vezet:
- azt gondolod, hogy bármikor lehet tökéletes (színhelyes, tűéles) képet készíteni, pedig ez nem igaz. Nincs az az optikai rendszer, ami egy 25mm átmérőjű lyukon beáramló fényből (50mm/F2) tűéles képet tudna csinálni, vagy egy infravörös képből (éjjel látó készülék) színhelyeset.
- azt gondolod, hogy mindent le tudnál – vagy ami még rosszabb – le is akarsz fotózni, legyen az kevés fénnyel megvilágítva vagy éppen nagyon gyors mozgás közben.
Pedig mindkét téveszme oda vezet (ha csak nem pont ez a munkád), hogy nagyon sok pénzt fogsz elkölteni olyan dolgokra, amit nem is nagyon használsz, ahelyett hogy azt mondanád magadban: ezt nem tudom lefotózni. Ehelyett a mai emberek nagy része új vázat vesz, mert annak kisebb a zaja, fényerősebb objektívet vesz, mert azt fajlagosan hosszabb záridőn tudja használni és közben elvárja, hogy olyan képet kapjon mintha 8-as rekesszel fotózott volna.
Se nem éles, se mélységélesség nincs, de azért szeretem :-)
Pedig drága barátaim valójában nem dől össze a világ, ha valamit egyszerűen csak nem fotózol le.

Szerintem pedig tessék mindent lefotózni, csak azt is figyelembe kell venni, hogy az elkészült képnek mik lesznek a korlátai, hibái.
VálaszTörlésA tudatosság fontos erény egy fotózást kedvelő-művelő számára!:)Tényleg gyakori hiba (főleg kezdőknél) hogy mindent lekapnak..:)
VálaszTörlésSzerintem sem kell mindent lefényképezni. Nem kell mindenhova fényképezőgéppel menni, és még kevésbbé kell mindenhol fényképre helyezkedni mindent és mindenkit figyelmen kívül hagyva- esküvő, gyermek első előadása, sporteseménye.
VálaszTörlésDe amit mindenkinek szem előtt kellene tartania, hogy a digitális hulladék nem az, amit kidobunk, hanem az, amit megtartunk - és feltesszük Facebookra...
@lajthabalazs: mélyen egyetértek. A flickr lehet, hogy sikeres, de utálom, mert a sok szar között elbújik a kevés zseniális.
VálaszTörlés