Browse By

Pécsi József fotográfusi ösztöndíj

A MANK az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából szervezi, pénzügyileg bonyolítja, gondozza és dokumentálja a minisztérium fiatal alkotóművészek és művészettörténészek pályakezdését segítő ösztöndíjpályázatait. A 12 állami ösztöndíjból négynél a teljes szakmai és pénzügyi lebonyolító, nyolc esetében pedig külsős szakmai intézmény bevonása mellett, mint pénzügyi lebonyolító vesz részt.

A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat 1991-ben alapította a művelődési és közoktatási miniszter. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj – melyet kizárólag művészi-szakmai szempontokhoz kötnek – egy éven át járul hozzá a művészek pályakezdéséhez, szakmai fejlődéséhez, előmeneteléhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázat útján elnyerhető fotóművészeti ösztöndíja 35 év alatti fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok számára. Az ösztöndíj Időtartama 1-3 év és évente maximum 10 fő részesülhet.

Új pályázóként az 1983. január 1. után születettek, korábbi ösztöndíjasok közül (akik még nem töltötték ki a három év ösztöndíjas időtartamot) az 1981. január 1. után születettek pályázhatnak.

Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2018-ben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás) részesül.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK Nonprofit Kft. által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Odaítéléséről a miniszter által kinevezett szakmai kuratórium dönt.

Az ösztöndíjasok évenkénti csoportos beszámoló-kiállításon mutatják be az ösztöndíj ideje alatt készített munkáikat.

Beadási határidő: 2018. február 8.

A pályázat hivatalos oldala

via: Fotópályázat figyelő