Infravörös fényképezés alapjai

A következőkben egy olyan technikáról fogok mesélni, ami mindenkinek (a fotósnak és a nézőnek is) meglepetéseket rejt, hiszen a film vagy a digitális kamera érzékelője a szemünk által láthatatlan – infravörös – fényt örökíti meg.

Miheztartás végett azért érdemes fejben tartani azt az általános szabályt, hogy a növények erősen visszaverik az infravörös fényt, az ég kékje pedig elnyeli, így a a növények világosak, az ég sötét, a panelház meg panelház-szerű lesz a fotón. Nagyjából.

Ha infravörös fotókat szeretnél készíteni, lapvetően két utat választhatsz. Bármelyik utat is választod, szükséged lesz egy infravörös szűrőre, ami kiszűri a látható fényt és csak a 720nm-nél nagyobb hullámhosszú infravörös sugarakat engedi át.

Analóg

Az egyszerűbb és olcsóbb módja az infravörös fényképezés kipróbálásának, ha veszel egy tekercs infravörösre érzékenyített filmet és beteszed egy analóg fényképezőgépbe. (Ha nincs, fillérekért vehetsz egyet, csak legyen az objektíven szűrőmenet, hogy fel tudd tenni rá az infra szűrőt.)

Kezdőknek érdemes nem tükörreflexes géppel próbálkozni, mivel ha a szűrő fent van nagyon nehéz a keresőt használni, mert (most figyelj…, most figyelj…) a szűrő kiszűri az ember szeme által érzékelhető fényt, vagyis semmit se fogsz látni. A másik lehetőség, hogy valamilyen egyszerűen levehető szűrőt használsz, mint amilyent a Cokin is gyárt (és én is ilyet használok) így csak leveszed, komponálsz, felteszed és exponálsz. Ehhez persze célszerű állványt használni, hogy ne mozduljon el a gép, ami a film alacsony érzékenysége miatt amúgy is ajánlott.

A fotográfiai filmek általában csak a látható fényre érzékenyek, ezért külön infravörösre érzékenyített filmet kell használnod. A Rollei Infrared egy 2-az-1-ben film: tűrhető ISO 400-as fekete fehér film, ha szűrő nélkül használod és ISO 6 érzékenységű infravörös film, szűrővel.

Az itt látható fotók Cokin Infravörös szűrővel, Pentacon Six fényképezőgéppel, Rollei Infrared filmre készültek és 20C-on 5 perc előmosás után 1+1-es XTOL-ban 14 percig normális (fél perces agitációval) majd (1:50 arányban felhígított hívóval) 4 perces állóhívással készültek. Köszönet érte Németh Krisztának.

Digitális

Ez a nehezebb ügy, de ha csillagfotózol vagy megtetszett és komolyan csinálni szeretnéd az infra fotózást érdemes belevágnod. Először is szükséged lesz egy digitális fényképezőgépre.

A jó hír, hogy a filmekkel szemben a digitális gépek érzékelői úgy 1000nm-ig érzékenyek, vagyis majdnem bármelyikkel lehet infravörös fényképeket készíteni. A rossz hír viszont, hogy mivel az infravörös tartományban az érzékelő által rögzített fotonok befolyásolnák a látható tartományba eső képet is, ezért a legtöbb digitális gépbe az érzékelő elé gyárilag egy infravörös fényt blokkoló szűrőt építenek, amit a kiválasztott gépből ki kell operálni vagy operáltatni és már lehet is menni fotózni.

Sajnos a kioperálás macerás, a kioperáltatás meg drága (30 000-50 000Ft géptől függően), úgyhogy tényleg csak akkor vágj bele, ha tuti érdekel a kérdés. Ezen felül számíts rá, hogy a gép által rögzített kép a látható tartományban más színhőmérsékletű lesz, hacsak nem használsz a normális fotókhoz egy ugyanolyan szűrőt, mint amit a kioperáltál az érzékelő elől.