A varázsló portréja

Az utóbbi időben kevesebbet írok, pedig történnek mindenféle fotózással kapcsolatos dolgok, igaz mérsékeltebb ütemben mint régen. A varázsló portréjának elkészítése is ezekhez kapcsolódik.

Azt hiszem nem dicsekedtem még el az új full frame vázammal, pedig tényleg nagyszerű. Van benne például szemvezérelt autófókusz és akár hiszed akár nem működik. Régóta vágyakoztam már egy ilyenre, de az anyagi helyzetemből kifolyólag nem engedhettem meg magamnak mostanáig. Most azonban már meglehetősen nyomott áron hozzá lehet jutni egy Canon EOS 50E-hez, szóval ráhajtottam és bár az első eladóval nem sikerült összehozni a találkozót, hamarost találtam másik eladó darabot, elemtartó portrémarkolattal fillérekért.

Majdnem ilyen az enyém is

Viszont mivel nagyon érdekelt, hogy milyen képeket tud készíteni szokásomtól eltérően 3 nap alatt elexponáltam egy tekercs filmet. Ebben eddig semmi extra sincs, a bejegyzést azért írom, hogy elmondjam, hogy lehet a poszt elején látható képet csinálni anélkül, hogy a varázslóval stúdióba vonulnál.

Először is kell hozzá egy tükörreflexes gép (nem árt, ha filmes és Ilford PAN 100 film van benne, aminek egyébként is elég elég kemény karaktere van) és egy rendszervaku, amelyiknek forgatható a feje. Ezen felül kell egy kb. 200mm-es objektív és egy gyengén világított kocsma.

Tedd fel a gépre a vakut és fordítsd függőlegesen a plafon felé. A vakut állítsd maximális fényerőre, a gépet manuális üzemmódra. Válassz olyan expozíciós időt ami legalább 3-4 fényértékkel több mint amit a gép szeretne a háttérre exponálni. Ez azt jelenti, hogy ha a gép adott mondjuk F4-es blendével ISO100-on 1/8s-ot mond, akkor 1/60 vagy 1/125 záridő kell neked. Így egy átlagos magasságú szobában elérheted, hogy a háttér – amit a vaku fénye nem nagyon világít meg – fekete maradjon, míg az előtérben az alakok jól ki legyenek világítva. Ha lehet zoomot állítani a vakudon, akkor érdemes azt a legnagyobb értékre állítani, hogy minél kevésbé szórja a fényt.

Ezek után már csak elő kell hívni és be kell szkennelni az eredményt. Én ezen kép esetén annyit csaltam, hogy fél fényérték expozíciókorrekciót alkalmaztam Lighroomban. Mentségemre szolgáljon, hogy az értékek beállítása tippeléssel egy picit nehezebb filmes gép esetén, aminek nem világít a hátulja. Ha te digitális gépet használsz könnyen ellenőrizheted, hogy az általam megadott értékek mennyire használhatók az adott szituációban, viszont az utómunka több lesz, mire ilyen szép kemény képeket kapsz :-)

Végezetül meg kell jegyeznem, hogy az ilyen típusú portrék nem mindenkinek állnak jól (általános vélemény szerint 5 évet öregítenek a képek), de nekem tetszenek.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

11 hozzászólás

  1. Dincsi, te tudsz valamit arról, hogy szemmel vezérelt autofókusz miért merült feledésbe? Tök jól ki lett találva anno – nem értem…

  2. @hal: Nem tudom, én sem értem. Az a spurim, hogy azzal van kapcsolatban, hogy nehéz megmondani, hogy a 45 fókuszpont közül melyiket is nézed.

  3. Nekem is tetszik a kep, illetve en is hasznalok szemvezerelt fenykepezot, viszont ezt a funkciot sajnos nem tudtam atvezetni a gyakorlatba!

  4. @erdőjáró: Az aminek első ránézésre hallatszik. A gép oda fókuszál, ahova nézel. Pontosabban azt a fókuszpontot választja ki, amelyik felé nézel.
    @Tamas: először nekem is nehezen ment, három alapvető dolog kell hozzá: 1. be kell kalibrálni a gépet (Cal üzemmód) 2. ki kell választani a szem ikonnal jelzett fókuszmódot. 3. a megfelelő fókuszpontra nézni és félig lenyomni az expógombot. (Állítólag az E50 volt az első amiben tényleg működött a dolog)

  5. A Cápát már meg sem mertem említeni. Esetleg összevesztetek, vagy melegebb vizekre költözött Tőletek, mert nagyon csöndben van mostanában? Ha nem, akkor nyilván a kép előhívásában is segédkezett. Legközelebb kéretik társszerzőként megjelölni!
    Hogy valami témába vágóbbat is írjak, pár fórumon teljes egyetértés volt, hogy azért hiányzik a mostani gépekből a szemvezérelt fókusz, hogy később lehessen. Marketing.

  6. Egy csipet derítés még jól jött volna alulról, de így is nagyon tetszik a kép.

    A szemvezérlést nem hogy 45, de még 9-17 fókuszpont esetén is érdekes lenne megoldani. Egyébként kimondottan piros pont az 50E-nek, hogy 3 emberre lehet „regisztrálni”, és nem csak sima, de napszemüvegben is működik a szemvezérlés :)

Comments are closed.