Conux

Ennek a bejegyzésnek az adta az aktualitását, hogy az Alföldi Fotószalonon kiállítják 3, Conux-szal készült fotóm cianotípia kópiáit.

Ha igazán érdekes, egyedi képi világot szeretnél csinálni, neked kell megtervezni és megépíteni a fényképezőgépet. És már olyat is biztos csinált valaki. Az inspirációt jelen esetben Telek Balázs párizsi sorozata adta.

A fényképezőgép egyedi tervezés alapján, 3D nyomtatóval készült és egy kúp alakú fotópapírra készíti a felvételeket.

Az utolsó prototípus (az előlap és a kazetta iratcsipeszekkel rögzítve a vázhoz).

A fejlesztés persze nem úgy kezdődött, hogy kinyomtattam amit itt láttok, hanem egy sima papírdobozzal, amibe tölcsér alakúra formált fotópapírt tettem és szépen, lépésről-lépésre tökéletesítettem és finomítottam, amíg eljutottam addig, hogy pontosan tudom mit és milyen méretben szeretnék.

A félkör alakú papírok elkészítéséhez szükség van egy sötétkamrára egy körkivágóra és szikére. Az így kivágott papírból tölcsért csinálunk (mint Zalatnai Cini a kezéből) és betöltjük a fényképezőgép belső kazettájába, majd betesszük a vázba. Kis gyakorlás után könnyen meg lehet csinálni töltőzsákban is, így akár több fotót is készíthetünk anélkül, hogy sötétkamrába kellene menni.

Az előlapon kétféle leképezés számára van lyuk előkészítve: középen és a kúp összeillesztésével párhuzamosan. A pontos beállítás elősegítése érdekében a gép rendelkezik két (egy 60 és 90 fokos szögben álló) vakupapuccsal, amibe libella (ilyen kis kocka alakú vízmérték) illeszthető.

Teszt fotó pozitívba fordítva és kúp alakúra alakítva (a középső lyukkal exponálva)

Ha felkeltette az érdeklődésedet a dolog és belevágnál saját fényképezőgép építésébe sok érdekes tippet találsz a Furmányos Fotós Könyvben.

%d bloggers like this: