Ma szerét ejtettük A.-val, hogy megtekintsük a Lucien Hervé kiállítást. Röviden: nehogy kihagyd, az ember egy zseni.
Hervé nem fotográfiákat készített, legalábbis abban az értelemben, ahogy a fotóművészethez szokás viszonyulni. Nem átallotta megvágni a képeit (szerintem nincs két azonos képarányú kép a kiállításon:), de mindennek tetejébe képes volt egy képről több képkivágást is kinagyítani.
De nem érdekelte az se, hogy a nyomatok jól exponáltnak tűnjenek, épp ellenkezőleg a képeken komoly kompozíciós elemként jelennek meg minden részlet nélkül, nagy bebukott foltok.
Mindennek ellenére, sőt talán inkább épp ezért, a képekben megjelenik valamiféle sohasem látott, fényképezőgép által rögzített látvány, néha oly mértékben elvonatkoztatva a valóditól, hogy inkább egy kubista festményre asszociálunk, nem pedig fotográfiára.
A kiállításon bemutatott képek mindegyike kompozíciós remekmű, megéri, hogy álldogálj előtte egy kicsit és megpróbáld kinyomozni, hogy mitől üt annyira. Mert üt. Nagyon.
Megyek feltétlenül. Régebben volt egy jó riport Molnár Jutkával a feleségével valamelyik csatornán, na az is felhangolt a kiállításra.