Magyar nyelvű fotós blogok

Sajnos a magyar valóság az, hogy ez a pici ország kevés – főleg jó – fotózással kapcsolatos blogot termel ki. Gondolom ennek az egyik oka, hogy bizonnyal lehetetlen bármilyen szignifikáns bevételt elérni ebből, vagyis valaki vagy szerelemből csinálja, vagy nem. Ennek köszönhető – gondolom, hogy a fiatalriporter is hallgat mostanában. Ettől függetlenül van azért pár érdekes és viszonylag aktív blog is amit érdemes olvasni, kettőt szeretnék kiemelni ezek közül.

Az első a pixinfó, ahol mindenféle érdekesség található, leginkább hosszabb angol nyelvű blogbejegyzések összefoglalói, linkekkel.

A második pedig a rekafotó. Rékáról már írtam korábban és legnagyobb örömömre nemrég indított egy blogot, ahol a képei készítésének titkaiba avatja be az érdeklődőket.

Angol nyelvű blogból sokkal több van, ezekről egy későbbi bejegyzésben értekezem majd. Most azonban arra bíztatok mindenkit, hogy ossza meg a többiekkel – és velem – ha tud még jó olvasnivalót a témában magyarul.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

3 hozzászólás

  1. A pixinfo blogra igyekszem minél több magyart is ajánlani, úgyhogy érdemes nézegetni! Sajnos tényleg kevés jó magyar blogról tudok én is, ami fotózással foglalkozik, de ha találok valami érdekeset, mindenképpen közzéteszem!

Comments are closed.