Színező

A következő kis érdekességre InSay barátom hívta fel a figyelmemet. Ezen az oldalon mesterséges intelligenciával kiszíneztethetsz fekete fehér képeket.

A következő kis érdekességre InSay barátom hívta fel a figyelmemet. Ezen az oldalon mesterséges intelligenciával kiszíneztethetsz fekete fehér képeket.

Mivel az AI állítólag jobban teljesít emberek és tájképek esetén az első teszt egy tájkép volt. Hogy barátunknak ne legyen teljesen egyszerű dolga, egy infravörös fotóval kezdünk.

Ezek után jöjjön egy másik, főleg embereket ábrázoló fotó. Ezen a ruhák színét nem találta el, de ezzel nincs is baj, mert én sem emlékeztem, hogy pontosan milyen (bordó és fekete) volt.

Most pedig jöjjön az utolsó teszt, egy eredetileg színes képet alakítottam fekete fehérré és utána vissza.

Ez volt az eredeti színes fotó és ezek lettek belőle:

Összefoglalásként elmondható, hogy a mesterséges intelligencia kb. ugyanolyan hatásfokkal színezi ki a képeket, mint egy ember. Felismeri a fontos részeket, mint ég, arcbőr, ezeket ügyesebben színezi ki, a többi részletnél leginkább találgat. Ha arra nem is használható, hogy pontosan visszaadja az eredeti fotó színeit, érdekes effektnek elmegy.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383