Új gép, új fotók…

Annyi minden történt az utóbbi időben, hogy nem érem utol magam. Van új kamerám, gyönyörű szép. Egy 9×12-es filmre dolgozó Glunz a ’30-as évekből, Zeiss F4.5 135mm-es objektívvel Compur zárral. Adtak hozzá 7 kazettát, amiből egy nem is jó hozzá, a többiek meg meg vannak berhelve, hogy 6×9-es filmet lehessen beletenni, gondolom spórolás miatt.

Persze mindenképpen ki kellett próbálni és úgy tűnik, hogy jól működik, de egyenlőre csak hekkeléssel tudtam megoldani, úgy hogy betét ki, 4×5 film be. A kísérletezésnek több lap is áldozatul esett, de végül két fotót sikerült csinálnom. Mindkét fotón az látszik, hogy a kazetták már nem fényzáróak, szóval azt is meg kellene javítani. További probléma, hogy a szkennerem nem képes ekkora negatívot beolvasni, úgyhogy a digitalizáláshoz egy kontakt másolatot kell(ene) készítenem. A hívást különben tálban (és persze tök sötétben) csinálom Rodinalban és meglepően jól sikerülnek.

Közben elkészült egy újabb tekercs Benedek, most épp ezt szkennelem miközben a posztot írom. Az előhívás a szokásos Rodinal 1+50 20C volt, de most a túlhívás megakadályozásra 400s után megszakítófürdőbe került, majd ment a fixírbe. Még mindig disznó kontrasztos és szemcsés, de jobb mint szokott lenni.

Benedek egy reggelen – FOMA Pan 100

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

One comment

  1. […] képet készítenem) és most jutottam el oda, hogy kipróbáljam minden megfelelően működik-e a Glunzon. Ami azt illeti, úgy tűnik, hogy a gép és a 7-es számú kazetta is rendben van. A kazettában […]

Comments are closed.