Unicum kamera építése – a lyuk

Ahogy láttuk, szükségünk lesz egy nagyjából 0.3mm-es lyukra. Én alapanyagként sörös dobozt szoktam használni, mert az elég vékony és jól végható akár ollóval is. Ezen kívül szükségünk lesz egy nagyon finom csiszolóvászonra (úgy ezres körül) és egy nagyon vékony tűre és egy kalapácsra.


Először is ki kell vágni egy darabot a sörös dobozból kiegyengetni és lecsiszolni a festéket róla egy jó darabon. Ha ez kész, kezdhetjük kilyukasztani.

A kiegyengetett sörös doboz darabról távolítsuk el a festéket nagyon finom csiszolóvászonnal

Maga a lyuk készítése egy egyszerű folyamat, de azért nem úgy megy, hogy fogod a kalapácson meg a százas szöget azt adsz neki. Ha van egy tolómércéd le is mérheted a varrótű vastagságát, ha nincs, akkor hinned kell nekem, hogy legvékonyabbak is kb. 0,4-0,5mm átmérőjűek. Ebből következőleg nagyon vigyázva kell ütni, hogy csak a hegye üssön át az alumíniumon.

Ekkor meg kell fordítani és lecsiszolni a tű által okozott kitüremkedést, majd a másik oldalról beledugni a tűt, egy kicsit megforgatni, hogy kerek legyen a lyuk, majd ismét megcsiszolni a másik oldalról és ezt megismételni párszor. A nagykönyv szerint érdemes többet is csinálni és megnézni melyik sikerült a legjobban. Ezt megteheted nagyító alatt és egy diavetítővel a falra kivetítve is.

Ha megvan a nyertes vágj ki a lyuk körül egy kis darabot, majd egy kis szigetelő szalag csíkra lyukassz lyukasztóval egy lyukat és ragaszd fel rá a blendét. Ezek után már csak helyére kell illeszteni, ha kész a többi.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

One comment

  1. […] Ezek után lefestettem a két részt kívül, belül feketére, majd betettem a lyukblendét. (Ennek a kialakítása és elhelyezése azonos az Unicum kameránál látottakkal.) […]

Comments are closed.