Zsámbék Jazz Open

Most egy rendhagyó – jó magyar kifejezéssel élve Off Topic – programajánló következik. Egyrészt azért rendhagyó, mert egy lezajlott eseményről szól, másrészt mert nem a fotózásról. Amikor körbekérdeztem a barátaimat, hogy ki akar csatlakozni hozzánk (a programot A. találta), Hocsi barátom – aki szerint a metál azért nem jó mert túl sok hang van benne – visszakérdezett, hogy ez a Zsámbék Jazz Open valami tenisz verseny? Pedig nem.

Az esemény tíz éve kerül megrendezésre, de még nem sikerült eljutnom, pedig már tervezem egy ideje. Túl nagy hírverést most sem kapott, de A. szerencsére elkapta a rádióban, így idén elmentünk végre. Tegnap, mint tíz éve az elsőn Snétberger Ferenc játszott, most egy nagyon jó trombitás Markus Stockhausen társagágában. Maga a rendezvény a Romtemplom elötti kis réten kerül megrendezésre. Aki már járt ott biztos látta a színpadot.

Tegnap este szerencsére jó idő volt, csak az elején ijesztgetett bennünket az eső. Mire mi odaértünk A.-val, már elfogytak a jegyek, viszont – ha már szék nem is volt, a fűbe azért le lehetett heverni. A pletykákra éheseknek még hozzátenném, hogy a nézők között látható volt Vámos Miklós író, aki zöld színű bicajt ábrázoló pólójához színben harmonizáló nadrágot, fekete zoknit és programozó papucsot viselt.

Én inkább zenét hallgatni mentem, úgyhogy A. kapva kapott az alkalmon – és a fényképezőgépemen – és csinált pár jó képet. Nem mintha neki nem lenne sajátja, de azt akkor nem én cipelném gondolom:-)


Amúgy, hogy visszatérjünk a fotózáshoz, ha nem akarod zavarni a körülötted levőket a zene élvezetben és mindenképpen fotózni akarsz, vigyél magaddal inkább egy kompakt gépet, mert a tükörreflexes gép borzasztó hangosan exponál.

Végezetül pedig, hogy kb. fogalmad legyen róla, hogy milyen volt, felvettem egy számot videóra a mobilommal. Ebből adódóan ne várj valami nagy minőséget. A szám második felére rájöttem, hogy ha törökülésben ül az ember akkor allvány helyett a lábfejének támaszthatja a mobilját.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383