Megint EMI

A régi olvasók (jézusom, olvas még valaki?) hozzászokhattak, hogy időnként bizonyos dolgokról eszembe jut valami és az emberiség javát tartva szem előtt kifejtem a véleményem róla. Persze ismét mesterséges intelligencia...

Jöjjön tehát pár gondolat a mesterséges intelligenciáról, mert az elmúlt pár napban ismét szembe jött párszor. Először is egy ismerősöm kérdezte, hogy mi a véleményem a mesterséges intelligenciával készített képek és a fotópályázatok viszonyáról.

Ez az én nézetem szerint ez igen egyszerű, a mesterséges intelligencia által készített képek nem fényképek, hiszen semmi közük sincs a fényhez, szóval aggódjanak ezen a festőművészek.

A másik egy hosszabb és nagyon komoly értekezés volt – talán a Petapixelen – Shane Balkowitsch tollából (vagy inkább billentyűzetéből, de lehet, hogy egy mesterséges intelligenciát használva diktálta).

Őt – vagyis inkább a munkásságát – korábban is ismertem (többek között natív amerikaiakról (indiánok) készít nedves lemezes technikával fotókat), de csak cikk legvégén jöttem erre rá. Nyilván, hiszen a végére írták ki a nevét…

Több nagyon fontos és okos gondolat volt a cikkben, melyek közül most kivonatolva párat megosztok veletek.

Jelenleg a Google által indexelt képek negyede már generatív AI-val készült. Ebből következőleg, azok az mesterséges intelligenciák amik válogatás nélkül felhasználnak mindent a tanulásukhoz már nagy mértékben azt is igazságnak veszik amit egy másik AI készített. Ez erős torzulásokat okozhat a modellekben. Ehhez azért hozzáfűzném, hogy pont ezért érdeke az AI tanítása során mindenkinek, hogy kiszűrje ezek nagy részét, úgyhogy emiatt kevésbé aggódnék.

A következőt úgy tudnám összefoglalni, hogy az emberek régen azt gondolták, hogy minden ami tv-ben megy az igazság (aki elég öreg emlékszik az Olajfalókra, amit simán bekajáltak az emberek), most azt gondolják, hogy ami a neten van az mind igaz. Sőt nem csak gondolják, hanem szeretnék hinni. Akkor is ha nyilvánvalóan sosem létezett.


Ezekre jönnek az ilyen kommentek: Ilyet csak Isten tud tervezni. Bárcsak lenne egy ilyen a hátsó kertemben. (Mondjuk én beszarnék egy ilyen fától, de hát ízlések és pofonok, ugye.)

Igazából szerintem a legfontosabb gondolat ezzel kapcsolatban az, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy egyértelműen kiderüljön egy anyagról, hogy egy igazi leképezése vagy valakinek (valaminek) az agyából pattant ki és többé kevésbé valósághűen lerajzolta.

Először is ha szeretnéd eldönteni egy képről, hogy AI készítette-e használhatsz eszközöket, mint az IsItAI vagy a korábban már említett Illuminarty.

És ha a gyanúd beigazolódott, akkor – most, figyelj, most figyelj: ez a legfontosabb lépés – szólj az ismerőseidnek, hogy ne üljenek fel neki (és ne csináljanak hülyét magukból buta kommentekkel).

Úgyhogy osszátok!

Lapzárta után érkezett: az megvan, hogy nem csak reklámfotókat, hanem termék értékeléseket is gyárt MI, szóval lehet, hogy az öt csillagos termék nemcsak nem úgy néz ki, de még szar is. Ne mondd, hogy nem szóltam!

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1386