Az idén Laczkó Peti tartja a kollódiumos kurzust a fotófaluban én pedig egy igazán élvezetes programmal készülök azok számára, akik nem tudnak dönteni.
A kurzus címe degusztációs menü és amint azt a neve sugallja, ha eljössz, mindenből kapsz egy kis kóstolót, hogy aztán később – talán jövőre – már célzottan, egy olyan kurzust választhass amiben el szeretnél mélyülni.
A degusztációs menü általában a felső kategóriás éttermekben rendelhető kóstoló menü, amivel meg tudjuk ismerni az adott étterem kínálatát, ízvilágát, ételeinek stílusát. Általában viszonylag sok kisebb fogásból áll, amiket a felső kategóriás éttermekre jellemző különleges alapanyagok, ízkombinációk és művészi megjelenés jellemez.
Terveim szerint bepillantunk a többi kurzus munkájába, megismerkedhetsz az oktatókkal és kipróbálhatod többek között:
- digitális fotóról cianotípia másolat készítését,
- lyukkamera készítést és persze a fotózást vele,
- a réskamerát,
- a papírhívást,
- fotogram és kemogram készítését,
- a fényfestést,
- és az analóg fénykép készítését.
Annak aki eljön egy hét felhőtlen szórakozást ígérhetek nagyszerű társaságban. Ha nem tudsz jönni, akkor javaslom, hogy nézz bele a Furmányos fotós könyvbe!
Pár nap és kint lesznek az idei kurzusok valamint a jelentkezési lap is.