Az idei fotószalon közel száz képe, a zsűri koncepciójának köszönhetően rendhagyóan egységesre sikerült. Beszéltem olyannal, aki szerint ez nem feltétlenül jó, mivel egy szalonnak épp a sokféleség megmutatása az értelme, de szerintem egyáltalán nem baj, ha egy kiállításnak összeállításának van valami vezérlő eleme, még akkor sem, ha ezáltal kimaradnak igényes alkotások.
Nehéz bármit is kiemelni, de Gálos László három díjazott fotója mindenképp említést érdemel. A művész (hogy Rejtővel éljek: kollódista, balettáncos és kőfaragó) – Laci – nagyon szépen összefoglalta a bemutatkozójában, hogy mennyire túl vagyunk terhelve információkkal és a Szalonra erre reflektálva hozott 90 fényképet, 3 keretben. Igazából három kompozit fotóról van szó, amit syporcawhandal önaktjaiból állított össze és pici nedves kollódiumos fotókat készített belőlük. (Később a videóban látszanak, de figyelmeztetlek, az ott látható képek köszönő viszonyban sincsenek az eredetiekkel.)
De nem Ő volt az egyetlen, aki meghekkelte a kiállítás kiírását. Németh Kriszta egy komplett őszi kertet adott be egy keretben, ami a mesterséges intelligencia és az éghajlatváltozás témáját boncolgatja sajátos módon.
Azoknak, akik nem tudnak lemenni Szentesre, készítettem egy kis videót a katalógus anyagából. Szerintem találtok benne inspirációt… és jövőre nevezzetek, hogy a következőben benne lehessetek ti is!
