Csalás? Avagy Schrödinger macskája halott.

Ez a bejegyzés valójában csak érintőlegesen kapcsolódik a címhez, de gondoltam kellene valami figyelemfelkeltő cím az utómunkálatokról szóló gondolatoknak. Ez a bejegyzés ugyanis azzal foglalkozik, hogy csalásnak számít-e egy képet utólagosan módosítani vagy, hogy milyen mértékű módosítás megengedett.

Valójában két különféle dologról kell szót ejteni. Az első a riportfotózás, ahol a kép tartalmának utólagos módosítása ellenkezik a szakma szabályaival, hiszen a pillanat leghűebb dokumentálása a cél. Mivel ebbe a kategóriába az olvasók elenyésző része tartozik és aki meg igen, gondolom tisztában van a szakma szabályaival, lépjünk tovább a második típusú, a művészi felhasználásra.

Minden egyéb (nem dokumentalista irányultságú) fényképezéssel kapcsolatos tevékenységet most az egyszerűség kedvéért soroljunk a művészeti tevékenység körébe, ahol viszont mint tudjuk nincsenek szabályok, tehát ha akarod pixelenként átrajzolhatod a képet. Persze, lehet hogy nem lesz jó vagy szép, de nem tiltja semmi. Röviden tehát, egyáltalán nem csalás egy jót fotósoppolni.

Hogy jön ide Scrödinger macskája?


A kvantummechanikában járatosak minden bizonnyal hallottak már erről az állatról, a többieknek meg csak annyit, hogy a cica demonstrálja azt az elvet, hogy a mérés mindenképp beavatkozik a környezetbe.

A fényképezésnél hasonló a helyzet. Maga a felvétel a legtöbb esetben befolyásolja a környezetet amiről készül. Gondolj csak a pornósztárra, aki azonnal pózol, ha felé fordul egy objektív, a gyerekre, aki pofákat vág ilyenkor és akkor még nem beszéltünk a beállított esküvői képekről. De az is beavatkozás, amikor odébb teszel valamit (mondjuk egy összegyűrt üdítős palackot), mert zavarja a kompozíciót.

Ennél azonban még érdekesebb dolgok is történnek, hiszen a kép színei, kontrasztja alapvetően is függ az érzékelő vagy a film típusától, de beavatkozol a képbe a szűrőkkel is. Aztán másféle képet fogsz kapni, ha alul vagy túlexponálod a képet. Azt nem gondolnám, hogy ne lehetne egy fényérték expozíciót a híváskor vagy digitálisan kikorrigálni, arról nem is beszélve, hogy nagyításkor mindenképp korrigálsz, nem is tudsz pontosan dolgozni. Még a fotoriportereknek is megengedett módosítás a kép egyes részeinek kitakarása és utánvilágítása (dodge és burn), ami megváltoztatja a nyomaton a fényviszonyokat. Egyes területek a nyomaton kevésbé lesznek fényesek mint a negatívon. Ez persze régen precizitást és szakértelmet igényelt és rohadtul nem volt CTRL+Z. Ma már benne van minden képszerkesztő programban.

Melyikünk gondolná, hogy egy jó kis teleobjektív 2.8-as blendével csalás volna, ha szeretnéd egy portré esetén elmosni a zavaró hátteret. Miért volna akkor csalás ugyanezt a hatást máshogy, mondjuk digitális úton elérni? Ha nem csalás megváltoztatni a világítást, hogy elfedjük vele a modell pórusait miért volna csalás utólag eltüntetni ezeket digitális úton. Csak azért, mert talán egy kicsit egyszerűbb, nem igényel annyi szaktudást, csak egy kis kézügyességet?

Vagy lássuk mi a helyzet a dupla expozíciós felvételekkel. Azok csak azért lennének elfogadhatóbbak, mert a kamera segítségével csak gondos tervezéssel és nagy odafigyeléssel készíthetők el, míg Photoshoppal pillanatok alatt összerakhatók? Szerintem te sem hiszed.

Persze a mai technikával sokkal tovább mehetsz és készíthetsz elkészíthetetlen képet a HDR technika vagy expozíció összeolvasztás segítségével és ez még mindig elmegy, hiszen ezzel csak egy sokkal érzékenyebb érzékelőt szimulálsz.

Hol a határ?

Azt gondolom, innentől bármi megengedett, amitől a fényképedből kép lesz, csak rajtad múlik, hogy mit érzel jobbnak, mi az ami jobban hat a befogadóra, ami erősíti a hatást amit ki szeretnél váltani a nézőben. Előre szólok, ha nem tudod legalább hozzávetőlegesen, hogy fog kinézni a végleges kép, neki se kezdj, mert nem lesz jó amit csinálni fogsz. És ez igaz a sminkre, a pózra, a világításra, a helyszínre az expozíciós beállításokra és az utómunkákra is. Mert az utómunkánál használt eszközök (tök mindegy, hogy igazi vagy digitális sötétkamráról beszélünk) pont ugyanúgy a részét képezik a kép elkészítésének mint az összes többi. Ezeket is meg kell tanulni használni és kihozni belőlük a legtöbbet, hogy a kép végül a lehető leginkább hasonlítson a megálmodotthoz.

Az én véleményem szerint a végeredménynek (legtöbbször) érdemes realisztikusnak és esztétikusnak tűnnie, de ezeket a fogalmakat elég nehezen lehet kidekázni. Ami nekem sok – mondjuk egy HDR kép esetén – arra gerjed a világ 95%-a. Én nem csinálnék olyat (bár természetesen kipróbáltam:), de ez nem jelenti azt, hogy te se tedd. Ez a része a dolognak már ízlés kérdése és csak remélni tudom, hogy neked is van.

Az azonban, hogy minden módosítás megengedett, nem jelenti, hogy nem kell törekedned a lehető legjobb alapanyag (ebben az esetben fénykép) elkészítésére. Vagyis a fotózás során érdemes a fényeket jól beállítani, a modellt kisminkelni, de leginkább megfelelő (a legtöbb esetben jól exponált, éles) képet készíteni. Ne feledd, szarból nem lehet várat építeni!

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós informatikai szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1361

Vegyél furmányos fotós könyvet, kell a pénz filmre!

Most 30% karácsonyi kiadói akció!