Magnum a Manóban

Voltunk A.-val a Maimanóban megnézni az első Magnum kiállítást Kincses Károly tárlatvezetésével. Megtudtunk egy csomó dolgot a kiállítás és a fotók hátteréről.

Camera360_2014_6_5_075628_jpg

Aki nem tudná, röviden a Magnum az első kiállítását konkrétan ott felejtették Ausztriában, ahol 50 évig egy pincében állt. Abban az időben meglehetősen nagy káosz uralkodott a Magnumon belül, mert abban az évben két kiemelkedő fotós is életét vesztette. Werner Bishof Peruban autóbalesetben halt meg, Robert Capa pedig, aki az ügynöség szellemi atya volt, Vietnámban aknára lépett. Mindkettőjüktől láthatóak fotók a kiállításon. A nagyítások kitűnő állapotnak örvendenek, úgy is mondhatnám, hogy 3 kivételével újszerűnek látszanak.

Follow fotonlog’s board Werner Bishof on Pinterest.

A kiállításon többek között látható Henri Cartier-Bresson sorozata Gandhiról. Remélem emlékszel még az idézetre, mert erre a sorozatra is nagyon illik. Cartier-Bresson elment Gandhit fotózni, akit másnap meggyilkoltak. A fotóesszé tehát Gandhi utolsó napját és temetését ábrázolja. Henri Cartier-Bresson ebben volt zseniális: már rég ott állt fényképezőgéppel a kezében amikor történt valami, csak le kellett nyomni az exponáló gombot.