Miért nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak a képeimről?

A minap együtt vacsoráztam egy régi barátommal (akinek a festményeit ezúton is figyelmetekbe szeretném ajánlani) és egy beszélgettünk egy csomó dologról, amiről eszembe jutott egy pár másik…

Kovács János: Hidacska


Előre bocsátom, hogy ez bejegyzés nem kezdőknek szól. Amíg az ember nem biztos a technikában, vizuálisan nincs kikupálva, nagyon sokat tud segíteni egy olyan ember, akinek ad a véleményére, aki segít fejlődni, rámutat a hibáira. A veled egyívásúak azonban nem igazán jók erre, hiszen hozzád hasonlóan nem látják át az egészet, viszont hajlamosak hangosabban mondani csak azért hogy magabiztosabbnak látszanak.

Arról nem is beszélve, hogy ha Cartier-Bresson idejében lett volna Flickr az ember biztos nem lett volna fotós. (Aki nem ismeri a háttér történetet, valaki betette a következő  Cartier-Bresson képet a DeleteMe! nevű gruppba, amit a törzsközönség szanaszét fikázott. A kép egyébként 265 000 amerikai dollárért kelt el 2008-ban)

Ja és? szürke, elmosódott, kicsi, fura vágás – részlet az egyik megjegyzésből

Tudom persze, hogy sokan vannak olyanok is akiknek – egzisztenciális vagy lelki okokból kifolyólag – szükségük van a megmérettetésre. Őket sem tanácsolnám el a különböző pályázatokon való indulástól. A magam részéről azonban egy kicsit másképp gondolom.

Amikor az ember megélhetési fotográfiát művel, nem igen teheti meg, hogy ne érdekelje a megrendelő, a képszerkesztő, a gyászoló vagy örömcsalád véleménye, hiszen ha nem szolgálja ki az adott célközönséget akkor felkopik az álla. Ha azonban nem elsődleges szempont, hogy a képeiddel pénzt keress akkor érdemes megfontolni, hogy adj-e egyáltalán a kívülállók szavára. Hozzátenném, hogy még a megélhetési fotográfiával foglalkozók részéről is megengedhetetlennek tartom azokat a populista megnyilvánulásokat, amikor kizárólag a megrendelő kedvéért csinálsz a jó ízléssel homlokegyenest ellenkező dolgot. Gondolok itt néhány dögletes esküvői fotóra, vagy a természetellenes HDR képekre.

Én a magam részéről nem azért készítek képeket, hogy tessék neked, hanem azért, hogy megmutassak (megörökítsek) valamit. Rég túl vagyok azon, hogy ne tudnék technikailag és kompozíció szempontjából megfelelő képet készíteni. Ezért aztán nem igazából izgat, hogy bebukott a kép, hogy nem elég éles, nem jó helyen van  megvágva (szerinted), hiszen azt, hogy milyennek szabályok vonatkoznak ide elég jól ismerem és a legtöbb esetben be is tartom. Azok a megjegyzések tehát, hogy technikai vagy kompozíciós szempontból nem jó a kép nem érdekelnek. Egy képnek nem tökéletesnek kell lennie, hanem érzelmeket gondolatokat kell ébreszteni a nézőben.

Egy technikailag megkérdőjelezhető minden egyéb szempontból kiváló kép. A. Genthe: Greta Garbo

Az, hogy benned milyen érzelmeket vált ki, megint csak másodlagos. Persze örülök, ha az érzéseimet tudom közvetíteni a képek által, de azt gondolom, hogy az se nagy probléma, ha nem sikerül. Legalábbis nem az én problémám.

Persze nekem se minden fotóm műalkotás. Sőt valójában a legtöbbel elégedetlen vagyok valamilyen szinten. Viszont egy idő után az embernek el kell kezdeni a maga útját járni, nem hallgatni a többiek véleményére és megpróbálni megfelelni az elvárásaiknak, különben elvész az egyéni látásmód és marad egy kép ami nem a tiéd de az embereknek tetszik.

egjegyzés

Mikor nem kell már mások véleményére “hallgatni”? Honnan lehet tudni, hogy ez mikor jött el?

Tegnap voltam, a Lokálban. Csináltam pár képet, mind magas érzékenységgel (350D-m van, gondolhatod, hogy a 800-as ISO a grízestésztára hasonlít a legjobban), 1.8-as rekesszel. lett olyan, amelyiknél elcsúszott a fókusz, lett olyan, amelyiknél a zajcsökkentés miatt kicsit festményszerű lett (ezeket utólag is zajosítottam egy kicsit, hogy ne legyen feltűnő – jobb az utólagos finom szemcse, mint a szenzor éles zaja). Ha megnézed, akkor lehet, hogy technikailag nem feltétlen jó, de… Rájuk nézek és olyan mintha ott lennék újra. Ezeknél a képeknél nem kértem senki előzetes véleményét, de van nem egyszer, amikor kikérem más véleményét és csak utána teszem fel.

Ezt persze nem azért írtam, merthogy milyen ügyes vagyok. Csak a határvonal nem feltétlen egy 2centi széles sáv, van hogy az 6-7 méter széles is és nem lehet tudni, hogy átlépett-e az illető, vagy majd nemsoká…

Hogy mikor jött el az idő? Talán amikor eléggé magabiztos vagy ahhoz, hogy úgy gondold nem tudnak olyat mondani a képről amit ne tudnál.

Vághatod mondjuk nem a szabályoknak megfelelően, ha tudod, hogy mik a szabályok. De tudni kell a szabályoknak megfelelően is megcsinálni. Szerintem ez a határ.

Pillanatképeknél nehéz szabályokat alkalmazni szerintem. Vagyis ahhoz nem 2 hét kell, hogy már úgy emeld a gépet a szemedhez, hogy jó legyen a vágás. Bár a átjön a hangulat, akkor ha neadj’ isten ujjpercet vágtam el, akkor az annyira nem nagy gáz, nem? A csuklóban vágás meg a lefejezés az más, az zavaró és szembetűnő, azt már tudom. :D

Értem. Sajnos építő kritikát nem nagyon kapok. Negatívat se, de az nem jelenti azt, hogy jó és azért nem. A kedvencelés meg lehet tetszik is, szal… Na mindegy

Tökéletesen egyetértek a cikkben foglaltakkal! Vallom,hogy a képet úgyis a néző “mondja meg” !

Te Dincsi, már ne haragudj, hogy tegezve kezdem nézd el ezt nekem az internet közvetlenségére hivatkozva. Ezek a “kiborulások” hogy a HDR mennyire nem jó meg nem szép meg stb. A fótó, mint művészet lehet sokféle stílusú, irányzatú, egyedi látásmódú. Fogd fel úgy, mint egy Picasso festményt, mert mondjuk az se a valóságot tükrözi. Nem is értem miért kell leszólni ezt a HDR dolgot, nem dokumentarista fotókat készítünk így, sőt ott ez nem is megengedett. Ha már ott tartunk, hogy nem a “valóságot” tükrözi…mint a fotózásban annyi minden más se, gondoljunk csak a túl vagy alul hívásra, expóra stb..stb… Abban egyetértek mivel egyre többen művelik ezt sok az egyformára sikeredett, ami nem kiemelkedő mű, de hát a festészetet nézve is sok a festmény, mégse mindegyik ér annyit, mint egy Picasso, Manet, Monet stb. és nem feltétlen az árára gondolok. Nem lehurrogni akarlak, Isten ments, csak már unom, hogy mindig előjön ez a HDR undorod. :)
Tudom ilyenkor gondoljak inkább, egyik kedvenc blogom egyik bejegyzésére: “Miért nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak a képeimről?”

Üdv és további sok sikert,
Gábor

@hanog: Nem haragszom a tegezésért. Alapvetően igazad van, és nem is fogok vitatkozni veled, csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a népbutító herripotter HDR-ektől van herótom, mert az a legtöbb esetben a giccs kategória. Réka például gyönyőrű HDR-eket tud csinálni azokért oda vagyok. Ezen felül azt sem gondolom, hogy a fotónak feltétlenül realisztikusnak kell lenni jó példa erre Soffia Gisladottir. Igazából az a fontos, hogy ízléssel csináld.

Mondjuk ezzel teljesen egyet értek, a Réka féle HDR-ek tényleg már művészi szinten vannak kivitelezve.

Egyszer Eifert János mondta nekem/nekünk,hogy “…a fotózás szabályai azért vannak,hogy felrúgjuk azokat…”
Én hozzátenném hogy szerintem csak az “rugdosson” aki tisztában van azzal mit és miért tesz!:)