Művészet-e a fotó?

Gondolatok egy szilveszteri beszélgetés kapcsán, amelyben a művészet mibenlétét boncolgattuk egy ismerősömmel. Nyilván sehova sem jutottunk a kérdésben, úgyhogy csak az olvasson tovább akinek gondolatébresztőre vagy vitaindítóra van szüksége.

Kezdjük a definicióval: A művészet az emberi önvaló tökéletességének visszatükröződése. Ebben megtalálható minden vágy végső célja, és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája avagy a művészet általánosan elfogadott meghatározás szerint “a valóság visszatükrözése”, a művész látásmódján átszűrve.

Sajnos nekem van egy a wikipediától különböző definicióm: művészet az ami – lehetőleg a művész által szándékozott – érzéseket kelt bennem.

A továbbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hogy a fényképezés témakörében mi felelhet meg ezeknek a definícióknak. Először azonban vizsgáljuk meg azt, hogy miért van szükség egyáltalán a definícióra magára.

Bölcsész hozzáállás

Reál beállítotságú ember lévén mindig mosolyogtam a humán tudományokban erősebb emberek abbéli késztetésén, hogy elfogadtassák a tudományukat igazi tudománynak. Úgy értem, hogy olyannak mint a fizika, vagy a kémia. Vagyis hallgatólagosan ők is megismételhető kísérletekre és mérhető mennyiségekre vágynak, ami ugye egy vers esetén képtelenségnek tűnik. Mégis mindenféle szabályokat próbálnak ráeröltetni, mint az pl. aranymetszés aránya. Aztán meg azt mondják, hogy a művész attól művész, hogy megszegi ezeket a szabályokat.

A tudományosnak feltűnni kivánók egy másik trükkje, hogy tudományos nyelvezetet (szleng) alakítanak ki maguknak. Ez abból az egyszerű feltevésből indul ki, hogy a tudományt csak kevés ember érti. ezért, ha érthetelenül beszélünk valamiről az emberek egy része hajlamos tudományként elfogadni azt és tudósként az arról beszélő embert.

Nos a művészettel foglakozó emberek szintén élnek ezzel, elég ha az amúgy képileg kiváló, de teljességgel olvashatatlan Fotóművészet című újságra gondolunk. Hogy jobban megértsétek miről is beszélek álljon itt egy rövid idézet az ex ponto-ról:

Több mint húsz év fényképezés során munkásságom a másvilági tájfotótól a modernista absztrakció felé tartott.

Tudjátok mit mondott erre Woody Allen? Igen azt, hogy: …ó hogy kapnád be az összes faszomat. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy állítólag Woody Allen nem is mondott ilyet csak Kern András.

Mindenesetre azt sohase értettem, hogy miért kell valakinek elmagyarázni, hogy mi a szép, mi a szívszorító és mi a giccs. Vagy hogy mi számít művészetnek.

Hogy csináljunk művészetet

A fotóval az a baj, hogy az eszköz ultrarealista dokumántálásra termett, vagyis a valóság hű mását adja vissza. Míg egy festő érzelmeket tudott belevinni az ecsetvonások által a képbe, addig a fotósnak erre meglehetősen kevés lehetősége van. És azt azért mindenki érzi, hogy nehéz művészetnek nevezni, ezért a fotóművészek (bármit is értsünk ez alatt a kifejezés alatt) csak úgy tudják magukat valódi művésznek érezni, ha:

1. megváltoztaták a valóságot és azt merevítik ki a géppel.
Ebbe a csoportba sorolom például az aktfotókat, amelyek a modell és fény kölcsönhatásaként jönnek létre, mint az itt látható Koppitz képen. Ez kicsit hasonlít a filmművészethez abban, hogy a kép a művész képzeletében jön létre és később megrendezi szereplőkel és fényekkel azt.

2. megváltoztatják a képet az utómunkák során.
Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik eleve a nyersanyagok felhasználásával visznek életet a képbe, mint lomográfiában a lejárt filmek vagy a kereszthívás, vagy Sally Mann aki saját maga kotyvasztja a kép fényérzékeny részét. Ezekben a művekben véletlen játszik nagyobb szerepet, nem az alkotó akarata. Ide tartoznak még azok az alkotások is, amelyek valamilyen digitális módszerrel újrateremtik a képeket. Ezek gyakorlatilag digitális kollázsok.

Persze sokan mindkét módszert alkalmazzák, de lássuk be attól még nem leszünk művészek, ha összeállítunk egy csokrot, lefotózzuk majd agyonszaturáljuk Photoshopban. Na jó de akkor mitől leszünk művészek?

Művészek

Az első akit meg kell említsünk – ha másért nem, hát anyagi szempontból – Andreas Gursky. Ővé a legdrágábban eladott fénykép, melynek címe 99 cent nem az ára. Mindezek ellenére nem gondolnám, hogy a világ legjobb fotója volna, bár nem volt még szerencsém élőben látni. Ő egyébként elég sokat dolgozik a képein utólag, amit a bachreini versenypályáról készült képe is igazol. Gursky kicsit túlzottan felkapott művész, hasonlóan Andy Warholhoz, akinek – saját állítása szerint – minden képe egyforma.

Aztán jöjjenek a magyarok. Egy fotóriportert művésznek nevezni kissé túlzás volna, vagyis Capa kiesett, hiába volt jókor jó helyen mondjuk a milicista halálánál. Főleg, mert állítólag tényleg sikerült lefotóznia ahogy az ember éppen lelőtték és nem beállított kép volt. Ugyanebből az okból kizárhatjuk talán másik nagy kedvencemet Gárdi Balázst is.

Sokkal művészesebb akkor már Moholy-Nagy – nem véletlenül neveztek el róla művészeti egyetemet. Kísérletező típusú ember volt, nem is csak fotókat, hanem fényérzékeny anyaggal felvett installációkat – fotogrammokat – is készített. Nekem nem nagy kedvencem, kevéssé érintenek meg kanalak és tányérok árnyképei, de sokak szerint jelentős művek, melyek kielégítik a wikipédia művészetekről adott definicióját, csak az enyémet nem. Az meg az én bajom, nem Moholy-Nagyé.

A magyaroknál maradva még, jó képeket csinált többek között Andre Kertesz, aki viszont személyes kedvencem, pedig ő leginkább csak dokumentált nemigen nyúlt bele a képeibe, legalább viszont jó helyre állt. Ezeken a lapokon több képét is megmutattam már, jöjjön most a villa újra.

Kanyarodjuk kicsit külföld felé és nézzünk meg néhány nagyobb nevet. Man Ray portenyészete szintén a művészet és a nem művészet határvonalán egyensúlyozik, bár nekem speciel tetszik. Végül is művészi-e lefotózni egy poros üveg lapot vagy sem? Valószínűleg lehet így is, meg úgy is.

Eugène Atgeből Man Ray csinált művészt, a bácsi addig csak 50 évig fotózgatta Párizs utcáit és alig bírta eladni a képeit. Neki is jó szeme volt és dokumentált akárcsak Kertész, de Kertész nekem jobban bejön.

Aztán ott van Mapplethorpe, aki virágokat és aktokat fényképezett, nem csak ilyen szolidakat, hanem a pornográfia kategóriáját súrolókat is. Ő a kép újrateremtők közül való.

Valószínűleg napestig sorolhatnám még a társadalom által művésznek tartott vagy a nekem kedves embereket és képeiket, de már így se jutott el egyetlen olvasó se idáig. Ha mégis és van véleményed esetleg meg tudod fogalmazni, hogy mitől különböznek ezek a fotók a indafotón vagy a flickren megtalálható fotók 99,9%-tól – persze azon kívül, hogy ezek jók azok meg szarok – kérlek oszd meg velem. Hátha közelebb jutunk ahhoz, hogy mitől művészet a fotó.

egjegyzés

No én ezt most végigolvastam. Sokmindenben egyetértünk asszem, de van amiben nem. Most éppen azon gondolkodom , hogy miben nem:) Én a dokumentarista fotográfiát kedvelem, bár ez lehet a reál beállítottságomnak köszönhető. Az “agyonfotosopozott” képek, ha jól vannak megcsinálva, akár tekinthetőek is egyfajta művészetnek, de igazi művészetnek persze nem. Igaz, pár embertől megkaptam egy-két képemre azt, hogy művészi, de esélytelen, hogy igazuk legyen, mert magam sem hiszek a fotózás művészi mivoltában.

—na a fogalmazás ma nem erősségem, sorry—

A bölcsész hozzáállás című részt még elolvastam, de olyan gyenge, tájékozatlan és szűk látókörű a szöveg, hogy ennyi.

Gáspár Norbert Pál: a művészi jelzőtől nekem is borsódzik a hátam jobb szeretem ha azt mondják “érdekes hangulatú” kép.

sarimarton: Elfogadom, hogy szűklátókörű vagyok, de ettől nem tágul a látóköröm. Ellenben, ha megírod a véleményed, esetleg kijavítassz egy két tárgyi tévedést attól, esetleg igen.

Aki az ún. humán tudományokat kísérletezővé akarja tenni, alapvetően tévúton jár. A végén még emberekkel fog kísérletezni – de ez már majdnem politika. Tudomány-e a közgáz, a történelem vagy a teológia? Attól, hogy nem kísérletezik, még mindegyik rendszerezetten közelít a tárgyához.
Művészet-e a fotó? A modern művészetbe szerintem az fér bele, amit elfogadnak annak. Az a fotó, amelyiket annak szánják, és el is fogadják, művészet. Bár ezzel lemondunk valamiféle objektivitásról. Ha nem is a művészi, de az igazán jó kép szerintem az, amelyik tudatosan használja a technikát és van elképzelése a képről, ami észrevehető.

Csak két gondolat:

Szerintem két fél kell bontani a művészet definícióját. Az egyik a gazdasági definíció: művészet az amit a műgyűjtő megvásárol. Pont. Ez olyasféle dolg mint a részvény. Van egy elvárás az értékével és jövőbeli értékével kapcsolatban. Ez, véleményem szerint nem függ össze semmivel, még a befektetett munka nagyságával sem, három vonal tizenöt másodperc alatt hasonló áron kellhet el, mint egy szobor ami hónapok munkája.

A másik, hogy nekem, nektek milyen pluszt ad. Ez lehet egyszerűen esztétikai élmény, pontos (változtatás nélküli) kép egy olyan helyről, ami magában szép, egy jó regény, vagy egy digitális illusztráció, ami érzéseket vált ki az emberből. De lehet egy riportfotó is, ami szívfacsaró. Ezeknek nincs kifejezett értéke a többi ember számára, sőt lehet, hogy ránk sem úgy hat, ha más hangulatban találkozunk vele.

“Reál beállítotságú ember lévén mindig mosolyogtam a humán tudományokban erősebb emberek abbéli késztetésén, hogy elfogadtassák a tudományukat igazi tudománynak. Úgy értem, hogy olyannak mint a fizika, vagy a kémia.”

Egyszerű, mint az 1×1. Végre megtudtam, hogy a pl. a nyelvészet, az egyiptológia, vagy a klasszika-filológia nem igazi tudomány. Ó jeee. Végre valaki la merte írni!

Csinálhatnál a canon vs nikon, microsoft vs apple, Gyurcsány Vs Orbán, Izrael Vs palesztínok mintájára egy bölcsész vs reál (ttk?, műszaki?) vitatopicot. Kb ugyanannyi értelme is lenne. :) Bearanyoztad az estémet.

Ha valóban érdekel a téma, ajánlom Edgar Wind Művészet és káosz című könyvét:

http://en.wikipedia.org/wiki/Art_and_Anarchy

Lehet, hogy nem igazi tudomány a bülcsészet, de eppen a témában sajnos nem tudok neked ajánlani fizikus vagy kémikus által elkövetett publikációt. :)

A művészetet szerintem a kor diktálja. Egyátalán nem mindegy, milyen művészeti korszakot írunk. Ha Picasso mondjuk Van Gogh idejében festegetett vagy rajzolgatott volna olyan képeket, amiket a maga korában alkotott, nem állták volna meg a helyüket. Összességében művészetnek azt lehet tekinteni, ami az embereket megmozgatja, és amit annak vesznek. Legyen az egy fotosoppolt kép, vagy egy lyukkamerával ezüstre “fotózott” alkotás. A lényeg, hogy hasson, és elismert legyen.
A fotosopposok közt is vannak művészek szerintem… Bár nem keverném össze a fotóművészekkel. Az egy más kategória, de el kell ismerni, hogy nagyon hamar összefolyik a kettő..

Ez egy olyan téma, amiről nagyon sok okos ember vitatkozott nagyon sokat. Bölcsész diplomával a zsebemben szerintem minden művészet, ami megjelenít valamilyen érzelmet, impressziót. Hogy az adott érzelem milyen mélységű, az más kérdés, de fontos, hogy a hordozó (esetünkben a fotó) tulajdonképpen másodlagos. Igazán csak az számít, amit a kép mögött van. Láttam néhány képet (nem sokat), amik pont azért voltak érdekesek, mert hiányzott róluk valami, ettől kaptak mélységet. Szerintem a művészi képek egyfajta drámai helyzetet, belső konfliktust ábrázolnak. Lát az ember egy történetet a kép mögött, ettől lesz különleges.

Gergoe: igen az én definicióm is hasonló. Sajnos, pont azért nehéz jó fotót csinálni, mert nem elég hozzá a fényképezőgépet ismerni, mint ahogy nem elég egy jó zenemű komponálásához sem az, ha az ember jól tud zongorázni.

Az a kor, hogy a művészet az érzelmeket hivatott kifejezni már a romantika korában leköszönt.Jól hangzik, de megcáfolták. Geothe ifjú Werther szenvedései című regénye hatására sokan öngyilkosok lettek. Nyilvánvalóan mély érzelmeket váltott ki az emberekből. De csak ettől lenne értékes egy mű? Elég bonyolult kérdés magát a művészetet is meghatározni, ( sokan próbálkoztak már vele), hát még azt, hogy a fotográfia az-e?
Sokan azért nem tartják annak, mert egy kattintás az egész (vagyis csak egy mechanikai folyamat, amit az ember nem nagyon tud befolyásolni), de az is számít, hogy a kattintás előtt mi történik. Milyen elgondolás szerint hozzák létre azt a képet, milyen koncepció alapján?
Szerintem attól lesz művészi egy kép, hogy valami személyeset közöl a művészről, elmondja a véleményét, keresi az igazságot, igyekszik hitelesnek lenni. Újat már úgy sem lehet mondani. És még hozzátenném, hogy a fotográfiának van egy különleges sajátja a festészettel szemben: az a dolog, amiről a kép készült biztosa létezett, bizonyíték is egyben, jobban képes megfagyasztani az időt, mint bármi más.
Annyira azért nem kell bántani a művészeket, nyilvánvalóan nem olyan tudomány, mint a matematika, hogy 1 szer 1 az egy és kész. Nem is lehet elvárni tőle. Nem erre hivatott. Teljesen értelmetlen ezen vitatkozni. Nem olyan “tudomány”, amely megmondja a frankót és annyi. Hanem éppen hogy hagy elgondolkozni, kételkedni. Nem muszály igazat adni neki, de mindenképp kimozdít a mindennapi kerékvágásból. Lehetne még tovább filozofálgatni, de sztem most ennyi elég lesz.