Tamron 10-24mm 1:3.5-4.5 – Szubjektív

Ez a bejegyzés egy új sorozat első része, amiben a kezem között megforduló cuccokat szeretném bemutatni nektek a saját szemszögemből, tök szubjektíven. Nem akarok objektív lenni, az ember nem tesztábrákat fényképez.

Ma az APS-C szenzoros gépekhez készült Tamron 10-24mm 1:3.5-4.5 ultra nagylátószögű optikáról lesz szó. Az objektívet a Triponttól kaptam kölcsön, amit ezúton is köszönök nekik.

Ez a bejegyzés egy új sorozat első része, amiben a kezem között megforduló cuccokat szeretném bemutatni nektek a saját szemszögemből, tök szubjektíven. Nem akarok objektív lenni, az ember nem tesztábrákat fényképez.

Ma az APS-C szenzoros gépekhez készült Tamron 10-24mm 1:3.5-4.5 ultra nagylátószögű optikáról lesz szó. Az objektívet a Triponttól kaptam kölcsön, amit ezúton is köszönök nekik.

Kézbe fogni

Az objektív nem túl nehéz, de azért érezni, hogy van benne anyag. Egyszerű kialakítású és kényelmes fogású cucc. Fém bajonett, műanyag ház. Semmi faxni, kivéve az aranyszínű díszcsíkot, amivel úgy vagyok mint egyszeri ember amikor megkérdezték tőle:

– Na és milyen az új barátnőd?
– Hát ízlés dolga. Nekem speciel nem tetszik.

A távolság állító gyűrű tapintása kissé érdes. Rendben, nem vártam bársony puhaságot és mondhatod is, hogy ne simizzem, hanem fogjam meg és tekergessem, de mivel a gyűrű ellenállása kissé nagyobb a megszokottnál párszor előfordult, hogy elfordult rajta kezem és ledörzsölte. Összehasonlításképp a Canon 17-40mm L optika (ami Leica kockán nagyjából ugyan azt a látószöget adja) esetén ez sohasem fordult elő.

A kézi élességállító gyűrű viszont pont az ízlésemnek megfelelő, mind anyag mind ellenállás tekintetében. Ez talán még egy hangyányit jobb is mint a 17-40mm-esen. Kár, hogy ehhez alig nyúl az ember fotózás közben.

Összefoglalva: semmi olyan dolog sincs, ami meggátolna bennünket a fotózásban, a dolgok nagyjából precízen működnek és minden arrafelé mozog amerre elvárja az ember.

Menjünk fotózni

Jön a fekete leves, elmegyünk fényképezni. Talán láttátok korábban a Gundelben készült HDR fotókat, azokat egy viszonylag sötét  helységben ezzel az optikával készítettem kézből. Az automatikus távolságállítás nekem megfelel (nem túl hangos, nem túl gyors:), és bár ebben a félhomályban párszor gondolkodóba esett a gép, általában nincs vele baj. Én a magam részéről nem vagyok nagyon háklis a szupergyors élességállításra, ráadásul egy 10mm-es optika esetén F4 rekesznél a hiperfokális távolság 1.3m (gyakorlatilag 1m-a világ végéig éles minden), szóval nagyon nem is kell az az automatikus élesség állítás.

Rajzolat

Imádom azt a látószöget amit 10mm-en ad az optika APS-C vázon, ami egyébként majdnem ugyanaz mint amit a legkedvesebb Canon 17-40mm L-em teljes méretű érzékelős vázon lát. Az embernek így kellene látni a világot.

Az igazat megvallva, képminőség tekintetében, nem vártam túl sokat és azt nagyjából hozta is az optika. Ilyen nagy látószögnél gyakorlatilag lehetetlen minden tekintetben jó paraméterekkel rendelkező objektívet gyártani. A Tamron rajza nyitott rekesznél meglehetősen lágy, erős hordó torzítása és meglehetős kromatikus aberrációja is van. Ebből a háromból talán a második és harmadik zavar kevésbé, mert  azokat Lightroom elég jól ki tudja korrigálni, az elsőn pedig rekeszeléssel lehet segíteni. F8 körül középen már elég jó élességet lehet elérni.

IMG_1687
Az ajtókon jól látható az erős hordótorzítás, a függönyök mentén pedig a kromatikus aberráció.

Pro/Kontra

Tetszett az egyszerű, de igényes felépítés, belső távolságállítás, így nem kell bénázni a polárszűrővel és persze a csoda látószög.

Nem tetszett a lágy rajzolat.

Ajánló

A jövő héten egy Sony Alpha 7R II-t fogok nyúzni és következő bejegyzésben elmesélem, hogy milyen egy ilyennel rohangálni.