Tudod mi volt Isten Utolsó Üzenete Teremtményeihez?

Elnézést az okozott kellemetlenségért! Remélem, a fotonlog mostantól ismét üzembiztosan elérhető lesz, hogy az internet szolgáltató (a nevét csak azért nem írom ide, mert mind ilyen) több, mint egy hét küzdelem után kicserélte a kábelmodem tápját.

Elnézést az okozott kellemetlenségért! Remélem, a fotonlog mostantól ismét üzembiztosan elérhető lesz, hogy az internet szolgáltató (a nevét csak azért nem írom ide, mert mind ilyen) több, mint egy hét küzdelem után kicserélte a kábelmodem tápját.

Egy héttel korábban…

Az események nagyjából egy hete kezdődtek, amikor elkezdett szakadozni az internet. Hívtam a szolgáltatót és nagyon készségesen kiküldtek egy szervizest, aki életviteli és hálózat szervezési tanácsokat adott, továbbá közölte, hogy márpedig az, ahogy itt működik a szolgáltatás, az egyszerűen fizikai és elvi lehetetlenség. És ettől még az sem tudta eltántorítani, hogy váltig állítottam, mintegy két éven keresztül tökéletesen működött a dolog és belül semmit sem változtattunk.

Méricskélt, majd dolgavégezetlenül elment. Ekkor már 5 percnél tovább nem volt net, csak a kábelmodem újraindítása segített. Végeztünk pár tesztet, amivel kizártuk, hogy a belső hálózati eszközökben lenne a probléma, majd felhívtam az ügyfélszolgálatot. Ha jó emlékszem ezen ponton írtam fel az ügyfél azonosítót krétával a betonra, hogy ne kelljen előkeresnem telefonálás közben. Az ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy legjobban akkor járok, ha leírom egy e-mailben, hogy pontosan mi a probléma, mert az rögtön megy az informatikára.

Ebben speciel igaza volt, mert anélkül, hogy szóltak volna, reggelre összekeverték az ip címeket és így a fotonlog és még pár oldal teljes forgalma a belső hálózatban landolt. Ha valaki ebben az időben nézte az oldalt, egy másik szerver tanúsítványát kapta az arcába, ezért külön elnézést a szolgáltató nevében is.

Telefon, e-mail, üvöltés, anyázás. Az állatok etetése még mindig tilos (vagyis mérnökkel nem lehet beszélni), de látszik, hogy élnek és dolgoznak, mert egy-két órán belül visszaáll a világ és az IP címek rendje, internet azonban továbbra sincs egyszerre több mint fél órát. Visszahívást ígérnek, majd a következő híváskor, úgy fél tizenegykor az ügyintéző hölgy megkér, hogy várjak és beszél a társosztállyal, hogy mi a helyzet. Rövid idő után azt közli, hogy már fogalmazzák az e-mailben tett panaszomra a választ.

Három előtt valamivel újra hívom őket, és mondom, hogy tuti nem az lesz a válasz, hogy a hibát elhárítottuk, elnézést a kellemetlenségért, ha ennyi ideig tart megírni. A választ háromra ígérik, ami pontosan meg érkezik. Az van benne hivatalosan, hogy úgy oldották meg a problémát, hogy ismét összekavarták az IP címeket. Eddigre már felkészült voltam és kikapcsoltam a routeren a port forwardingot, vagyis legalább a belső hálózatot nem zavarták meg a külső szerverre jövő kérések, viszont nem is működött egy része, ami azért nem baj, mert még mindig nincs internet 5 percnél sokkal tovább.

Ezen a ponton már fejből tudom a szerződés és munkalapszámot, de gyakorlatilag hibába, mert eljön a nagy nap, egy ember felhív a szolgáltatótól – nem, nem mérnök – de legalább értelmes és képben van az üggyel kapcsolatban. Érdeklődik, hogy akkor most mégis melyik eszköz kapja melyik IP címet, mert már elvesztették a fonalat.

Mondom neki, barátságtalan lépés volt ez, amit tettek, de most már egye penész nézzük, így működik-e. Rövidesen kiderül, hogy sajnos nem. Reggel telefonálok, mondom nagy büszkén, hogy kapcsolják már nekem az embert (tudod a VIP ügyintéző fiút), hagy ne kelljen újra elmondanom az előző hét eseményeit. Sajnos épp vonalban van, de visszahív. És tényleg.

Mondom emberünknek, hogy minden ki van kapcsolva, a nagyi hálózata bonyolultabb, mint ami itt van jelenleg, és bár este rekord 4 órát működött a hálózat, sajnos még mindig nem nevezném jó szívvel üzembiztosnak. Valamint együtt levezettük, hogy lassan minden lehetetlent kizártunk, tehát a megoldás a kábelmodemben keresendő, bármilyen hihetetlen is az. Rövid gondolkodás után emberünk úgy dönt, hogy ki fene szállna vitába Sherlock Holmes-szal és közli, hogy ír egy munkalapot és délután jön a gyors reagálású egység.

Ezen a ponton felpörögnek az események. Úgy 11:00 óra magasságában szól a telefon, hogy mikorra jöhetnek, mondom tíz perc és ott vagyok. Megnézik a modemet és konstatálják, hogy tényleg nem kap a router IP címet. Felhívják a kollégát, akit direkt szopatásból kihangosítanak – szépen beszélj, gyerek is van itt felkiáltással. Így hallhattam végül is egy mérnök hangját.

A konzílium különben a következőképp zajlott:

– Modem táp.
– Modem táp.
– Modem táp.

Kicserélték, mentek. Azóta úgy tűnik, ismét működik a net…

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383