Vízművek nyílt nap

Tegnap kipróbáltam a lyukkamerát és úgy tűnik, hogy a filmtovábbítással még el kell játszanom egy kicsit, mert egy expó után még tovább tekertem a filmet, de ott vége is lett, szóval most benne van a film a kamerában, ki kellene bányászni belőle, visszacsévélni és berakni a Smenába, hogy ne vesszen kárba a maradék 25-30 kocka. De most épp nincs kedvem, mert fáj a hátam.

Ez okból nem volt kedvem fényképezőgépet vinni magammal a mai Vízműves napra sem és bár tudom, hogy van aki szerint a legjobb kamera ami épp nálad van, a telefonomba épített kamera ma nem jeleskedett a képrögzítésben. (Ezért az itt látható illusztrációk műszaki minőségéért elnézést kérek:)

A. kitalálta, hogy nézzük meg a Gellérthegybe épített víztározót. Az a szerencse, hogy megbeszélte egy ismerőssel, hogy háromnegyed tizenegykor találkozzunk ott, mert úgy tűnik, hogy a dolog népszerűsége nagyobb volt mint várták. Amikor odaértünk elég hosszú sor volt és végül mi fél kettőre kaptunk belépőt. Azok akik kettőre jöttek már csak őszre kaptak időpontot.

A gellérthegyi víztározó fala

Nosza, gondoltuk, ha már van időnk, kiugrunk Budafokra a világ egyetlen – állítólag – nem szimmetrikus víztornyát megnézni. Én már ezt akkor se értettem, amikor a képeket nézegettem róla és most sem értem amikor a saját szememmel is láttam. Nekem teljesen szimmetrikusnak tűnt. Igaz, hogy nem tengelyesen, csak egy síkra, de attól még szimmetrikus.

Periszkópmélység! – A budafoki víztározó teteje

Na ott is elég sokan voltak és A.-ból kitört a hegymászó ezért beneveztünk a lépcsőn való felmászásra. Így utólag nem is olyan magas az épület és ha lifttel megyünk kihagytuk volna a legnagyobb, igazi magyaros látványosságot. A torony belső kerületén fut körbe ugyanis a lift körül egy betonlépcső, amit a második és a harmadik emelet között egy rövid szakaszon fém csigalépcső köt össze, a helyi idegenvezető szerint azért, mert az építéskor nem sikerült a betonlépcsőket összehozni úgy, hogy összeérjenek. Amúgy a torony tetejéről egész jó kilátás nyílik például a budaörsi vasútállomásra :)

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383