RAW előhívás JPG képeken?

A korábbi provokatív stílusú bejegyzésre érkezett visszafogott megjegyzéseket ezúton is köszönöm. Volt egy megjegyzés, amely megmozdította a fantáziámat, miszerint:

Tud valaki tanacsokat adni arra nezve, hogy mikent tudnam a legjobb minoseget kihozni egy JPG kepbol? Majd ha mar ugy erzem, hogy felnottem egy „RAW-os ” gephez, megigerem, hogy veszek egyet.

Nos akkor lássuk mi van akkor, ha mégiscsak JPG képet rögzítettünk.

A jó hír az, hogy gyakorlatilag bármit meg tudunk tenni egy JPG képpel, amit egy RAW fájllal megtehetünk, a legrosszabb esetben, kicsit rosszabb minőségű végeredményt kapunk, hiszen a RAW-val ellentétben itt már egy egyszer feldolgozott és kisebb színmélységű fájlból fogunk dolgozni.

Fehéregyensúly

A fényképezőgép által mért színhőmérsékletnek igazából csak a JPG kép esetén van jelentősége. A RAW kép esetén ez csak egy hozzáadott információ, de mivel itt minden adatunk megvan amit a szensor rögzített, bármikor egyszerűen megváltoztathatjuk. A JPG kép már a gép által látott színhőmérséklet értékkel kerül elkészítésre.

Ettől függetlenül lehetőség van ebben az esetben is a fehéregyensúly módosítására – igaz ez mint már említettem minőségromlással fog járni. Több fotóretusáló programban van lehetőség utólagos módosításra a Levels (Szintek) beállítóablakon. Itt található a szürke pontért felelős ikon amit kiválasztva a képen egy eredetileg szürke (esetleg fekete vagy fehér) pontra bökve a program beállítja a fehéregyensúlyt.

Bővebben annak aki GIMP-et használ de a dolog Photoshopban is hasonlóan működik.

Árnyékok és csúcsfények

Az árnyékok és csúcsfények kezelésének lehetőségeiről már írtam egy régebbi bejegyzésben, legegyszerűbben a görbék segítségével állítható be, hogy melyek részeknél szeretnénk nagyobb dinamika tartományt.

Színek, világosság, kontraszt

A világosság és kontraszt értékek minden jobb képszerkesztő programban állíthatók. A színtelítettség állításához szintén egyszerűen hozzáférhetünk. (GIMP esetén a Colors > Hue-Saturation menüpont alatt találjuk a beállítópanelt. Itt akár színkomponensenként is állíthatjuk a színtelítettséget, de célszerű első körben a minden színre állítani a Master bekapcsolásával.)

A témához kapcsolódó további írások:
RAW előhívás – mit csinálnak a csúszkák
Szintek (Levels) használata
Görbék (Curves) használata

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383