Törökbálinti kastély – kontakt másolat készítése papírnegatívról

Mint azt remélem mindannyian tudjátok az Unicum kamerában fotópapírt használok negatív nyersanyagként. A fotók amiket a blogon láthattok ezen negatívok szkennelt és inverzbe fordított változatai. Az igazi férfiak viszont nem maszatolnak mindenféle digitális dolgokkal és mivel anyukámnak úgyis szülinapja van, készítettem egy kontaktmásolatot a 17. fotóról.

A digitálisan feljavított (balra) és a teljesen kémiai úton készült kép (jobbra) összehasonlítása. 
Jól látható, hogy a kontakt másolat kontrasztszegényebb, hiszen a papír sehol sem teljesen átlátszó. A jobb oldalon látható fekete csík az a rész amit nem takart le a papír, vagyis ami teljes idő alatt fényt kapott, a kép kerete pedig – aminek feketének kellene lenni, mert az eredeti negatívon nem érte fény – csak sötétszürke.

Kontakt másolat készítése

Az első meglepetést az okozza, hogy a fotópapír átlátszó, vagyis a filmhez hasonlóan lehetséges kontakt másolatot készíteni róla. Természetesen nem lesz akkora kontrasztja mint a filmnek, mivel nem teljesen átlátszó, de meglehetősen jó eredményt lehet elérni.

Nem kell hozzá más, mint amit eddig használtunk a papírnegatív kidolgozásához, kivéve egy lápma vagy egyéb – lehetőség szerint – homogén fényforrás és egy üveglap. Én a nagyítógépet szoktam erre a célra használni (35cm, max. blende). Ezek után sötétben össze kell fordítani pofával a papírnegatívot és az exponálatlan fotópapírt, úgy hogy a papírnegatív legyen felül és rátenni az üveglapot, hogy ne tudjon elmozdulni. Célszerű a nagyításnál megszokott módon kipróbálni, hogy melyik a legjobb megvilágítási idő. Az én esetemben ez 12s volt, de nálad tuti más lesz.

Valahogy így:

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

2 hozzászólás

  1. Érdemes lenne megpróbálnod 4×5-ös síkfilmmel lyukkamerázni, a foma filmje egész elérhető árú.
    Csak építeni kell hozzá valami merev vázat, arra pedig egy 4×5-ös kazit exkábálni. Ez a nega jól exponálva sokkal élvezhetőbb, és kontaktolhatóbb képet adna.

Comments are closed.