Beépített vaku fényterelő fél perc alatt ingyen

Mit tegyünk ha épp csak a gép van velünk és néhány fotót akarunk készíteni egy partin. Az ugye mindenki tudja, hogy a beépített vaku használata erős árnyékot eredményez, tehát derítenünk kell valahogy. Ilyenkor az a megoldás, hogy ismerkedni kell – ha már úgyis partiban vagyunk. Egészen addig míg nem szerzünk egy névjegykártyát. Erre lesz ugyanis szükségünk a derítő elkészítéséhez.

Innentől kezdve némi kreativitásra lesz szükségünk, ugyanis a fényterelő rögzítése géptípusonként változik. Canon 300D esetén a következő módszer a célravezető:

Hajtsuk be a névjegykártya végét háromszög alakban, hasonlóan egy papírrepülő készítésének első lépéséhez, de hagyjunk egy kb. másfél centiméteres rést a két fül között, majd hajtsuk fel névjegykártya másik felét merőlegesen. A háromszög alakú részt csúsztassuk a beépített vaku résébe.

A másik módszer, ha ejtünk két bemetszést a névjegyen, hogy a beépített vaku két kis fém kidobó szerkezetén át tudjuk csúsztatni. Ha ügyesek vagyunk a névjegykártya végét be tudjuk csúsztatni a vakupapucs alá, így stabilan fog állni később is.

Mindkét esetben úgy igazítsuk el a névjegyet, hogy nagyjából 45 fokos szögben álljon. És semmiképp se felejtsük el gépen beállítani 2Fe túlexponálást, mert a névjegy elterel egy csomó fényt amivel az automatika nem számol.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383

One comment

  1. A kép minőségéért elnézést, mobil telefonnal készült :-( Majd talán csinálok egy rendeset is, egyszer.

Comments are closed.