Lyukkamera – fejlemények VI.

Hocsi épp tegnap kérdezett rá, hogy áll a lyukkamera projekt. Ebből gondolom, hogy bizonnyal sokan égtek a vágytól, hogy megtudjátok, mi lett a megoldás a filmtovábbítási problémára. Egyszerű a megoldás, reszelni kellett. Az volt a baj, hogy a lyuk amin a filmtovábbító csavar keresztülment, nem pontosan a filmkazetta tekerni való része fölött volt és ezért megszorult, majd erősebb mozdulatra kitörte a műanyagot a kazettából.

Na tegnap – természetesen mindenféle fotós védőszenthez fohászkodva – összeszereltem a kamerát immáron az új, megreszelt, filmtovábbító mechanikával. Persze közben járt az agyam, hogy az új zárszerkezet jól fog-e zárni, hogy a kitágított furatnál nem lesz-e fénybeszűrődés? Szerencsére ebből a szempontból a kamera jól vizsgázott, bár biztos ami biztos, még egy szigetelő szalag csíkot is kapott az illesztésekre.

(Itt teszem hozzá, hogy kipróbálás közben persze hogy visszahúztam a filmet a kazettába. Az csak ma derült ki, hogy tekergetés közben be is gyűrődött, úgyhogy filmkihúzóval se sikerül kioperálni belőle. Lesz egy köröm a sötétszobába, hogy szétszedjem a kazettát, kiszedjem a film végét összerakjam a kazettát, hátha sikerül mindezt tök sötétben végrehajtani. Ha nem akkor buktam a filmet. Még jó, hogy volt másik itthon.)

Ma persze szar idő volt,  de azért csak ki kellett próbálni a gépet, szóval A.-val elmentünk sétálni. A kilátó nem bizonyult jó választásnak, mivel a mai szélben meglehetősen erős kilengése volt, ami a 10s-os expozíciós idő alatt meglehetősen erős bemozdulásos életlenséget produkált. Amint az a mellékelt ábrán látszik a 10s (plusz minusz egy-két másodperc a fejben számolás miatt :) nagyjából megfelelő záridőnek bizonyult, viszont a barna elszíneződés még mindig megvan a képeken. A képeken most digitálisan korrigáltam ezeket a szintek beállításával.

Ezen kívül a gép kontúrélessége sem az igazi, szerintem ennél lehetne élesebb rajza is az „objektívnek”. Úgyhogy a következő lépés, hogy megpróbálok egy kisebb lyukat fúrni és kipróbáljuk azzal is. Ha azzal se jó akkor nagyobbat:-)

A. az erdőben – kattintásra nagy méretben is megtekinthető

Előzmények azoknak, akik nem rendszeres olvasók: a projektről és a fejlemények: 1, 2, 3, 4, 5.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1383