Színes fényképek az orosz birodalomról
Gregoriosz talált nekünk egy pár fotót a késői orosz birodalomról. A színes fényképezés különben elég korán – az 1800-as évek közepén – megjelent.
Gregoriosz talált nekünk egy pár fotót a késői orosz birodalomról. A színes fényképezés különben elég korán – az 1800-as évek közepén – megjelent.
Időközben a mai törökbálinti fotókör fényfestéses összejövetelének kezdetét áttettük egy kicsit korábbra, tehát gyertek 19:00 órára. A helyszín maradt ugyanaz.
Régebben írtam már a kék óra számoló alkalmazásokról, de a mai gyöngyszemnek ez csak egy funkciója, valójában mindent tud, amire egy külső helyszínen végrehajtott fotózás megtervezéséhez szükséged lehet. iFanoknak van iPhone alkalmazás is, de az alkalmazás Wimdowsra és Mac OS…
Nem olyan rég írtam arról, hogy lehet szkennerrel digitális fotógramot készíteni, erre most belefutottam két olyan dologba is ami ehhez kapcsolódik. Az első a face your pockets!, ami pont ilyen fotogramok gyűjteménye. A másik, pedig egy izgis hétvégi projekt, ami…
Ma reggel ránéztem a statisztikákra és azt tapasztaltam, hogy négy hónap alatt kb. 3500-an töltöttétek le a GIMP.fotósoknak fekete fehér képek előállításáról szóló részét, ami nagy-nagy öröm számomra. Érdekesség, hogy az első napok nagy érdeklődésétől eltekintve folyamatos kereslet mutatkozik a…
Most egy olyan eljárást fogok bemutatni, amivel hatalmas méretű akár négyszeresére nagyított képek készíthetők lapos tárgyakról. Az eljárás neve szkennelés. Kell hozzá egy szkenner. Bármilyen megteszi, nekem egy Canon van, ami tálcáról képes 1200 DPI-s képeket készíteni. (Ha nyomtatásban 300…