Történelem

Man Ray – Portenyészet

Man Ray (eredeti nevén Emmanuel Radnitzky) orosz-zsidó származású amerikai dadaista és szürrealista művész volt. Az Ő nevéhez fűződik többek között a szolarizációnak nevezett eljárás kidolgozása. A portenyészet című képe viszont mentes mindenféle utómunkától vagyis realisztikusan ábrázol egy poros üveglapot, melyre…

TovábbMan Ray – Portenyészet

Lomográfia

A lomográfia egy sajátos életérzés, igazából csak abban hasonlatos a fotográfiához, hogy fényképezőgéppel űzik. Az egész bolondériát egy osztrák cég indította útjára és a nevet a szovjetorosz LOMO (a szmena 8M gyártója) után kapta. A dolog lényege nagyjából a következő:…

TovábbLomográfia

Az első scannelt fénykép

Ezt a fényképet a Luna3 űrszonda készítette a Holdról 1959-ben, kémiai módszerrel és rádióhullámok útján továbbította a földre, emberi beavatkozás nélkül. A történet elolvasható a miafenén. Köszönet eszpee-nek és ezúton kívánok Boldog szülinapot a Kispadnak!

TovábbAz első scannelt fénykép

Arnold Genthe

A huszadik századi fényképeszek bemutatását Arnold Genthevel és Greta Garboról készült portréjával folytatom. Genthe 1869 Január 8-án született és 1942. Augustus 9.-én halt meg. Híresebb sorozatait San Franciscoban készítette a kínai negyedben és a nagy földrengés idején. Még: Genthe a…

TovábbArnold Genthe